INSIDER

Megmutatjuk, milyen körülmények várják a hajléktalanokat a szállókon

Kemény fagy van hajnalonta, és ez így is marad a következő napokban. Sajnos sok hajléktalan van még mindig az utcán éjjelente, pedig számos hajléktalanszálláson várják a rászorulókat, a férőhelyek kihasználtsága csak 82 százalékos: az elmúlt másfél hónapban 1200-zal több ember vette igénybe ezeket, mint korábban. Két hajléktalanszállón is jártunk, hogy megmutassuk, milyen körülmények várják a fedél nélkülieket.
  • Szerző: Ripost

Egyre durvábbak a hajnali hidegek, így életbevágóan fontos, hogy mindenkinek tető kerüljön a feje fölé és fűtött helyen tölthesse az éjszakát. Sok szállón várják a hajléktalanokat, a %% most kettőben járt, hogy megmutassa, milyen körülmények között húzódhatnak meg a rászorulók.

Kőbányán az Előd utcai éjszakai menedék és nappali melegedő várja a rászorulókat, a belvárosban pedig például az Üdvhadsereg Bajnok utcai Új Kezdet Háza. Egy-egy éjszakára Kőbányán 232 embernek tudnak biztosítani menedéket, az Üdvhadseregnél pedig minimum 10-en férnek el olyanok, akik hirtelen az utcáról „esnek be” aznap éjszakára. Az elhelyezés érkezési sorrendben történik.

Mindkét intézménynek van átmeneti szállása is, ahova várólistán keresztül lehet bekerülni, egy felvételi elbeszélgetés után. Az Előd utcai intézményben 64 férfinak tudnak szállást biztosítani huzamosabb ideig, az Üdvhadsereg intézményében pedig 50 nő számára van férőhely.

Az intézményekben lehetőség van étkezésre, tisztálkodásra, mosásra, illetve szociális munkások segítik a lakókat, hogy munkát találjanak, később pedig akár albérletet is segítenek szerezni, így adott a lehetőség, hogy rendezzék életüket az itt lakók. 

 

A pénteki napilapban megmutatjuk, milyen különös hűtők és zuhanyzók vannak a hajléktalanszállón, mint ahogy arról is olvashat, hogyan alakul át egy nappali melegedő éjjeli menedékhellyé estére!

További részletek a pénteki %% napilapban!