Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.07.02.

Medvét nyúztak és részegen simogatták az oroszlánt a magyar állatkertben

Horrorsztorikat mesélnek a volt alkalmazottak: háború robbant ki a Veresegyházi Medveotthon régi dolgozói és az intézmény vezetője között. A volt állatápolók szerint fontos szabályokat hágnak át a medveotthonban, ami az emberéleteket is veszélyeztette – nem csoda, hogy nemrég egy oroszlán is kiszökött, halálra rémítve a látogatókat.... Lapunknak az állatkert vezetője is megszólalt.

„Medveotthon, ahol az állatok boldogan élnek!” – hirdetik a veresegyházi medveotthon honlapján, ám a lapunknak nyilatkozó volt alkalmazottak rémtörténeteket mesélnek és állítólagos szabálytalanságok tömegéről számolnak be, sőt, fotókat is adtak lapunknak az esetekről.

Állítják: a kifutóban nyúzták le a medve bőrét

Csak a véletlenen múlt a volt gondozók szerint, hogy a látogatók nem látták, amikor a Veresegyházi Medveotthonban az udvaron megnyúznak a gondozók egy termetes medvét. Szerencse, hogy macikat néző gyerekek nem tévedtek arra…

Elhullott egy medve, állítólag egy másik medve ölte meg – majd megnyúzták...

Ilyet még életemben nem láttam!

– kezdte lapunknak Túri Péter, az állatkert volt gondozója.

Fotó: Túri Péter

Én úgy tudom, ez egy öreg medve volt, amit a társa ölt meg, amikor összeverekedtek. Ott helyben megnyúzták és elvitték a bundát preparálásra. A testét valahová elvitték, de nem derült ki, hová…

Az állatkertben nyúzták le a bőrét.

Végzettség nélküli gondozók dolgoznak az állatkertben?

Azt gondolná a látogatók többsége, hogy a hatalmas medvéket, farkasokat, és oroszlánokat szakképzett gondozók látják el, így nekünk nem is kell aggódnunk azon, hogy bármi baj is történhet. A volt gondozók szerint ez tévedés...

Ha valaki be akart kerülni a medveotthonba dolgozni, bőven elég volt, ha ismertek valakit a fontos emberek közül...

– mondta tovább Péter.

Sokáig dolgoztam az állatkertben, volt időszak, hogy csak egyetlenegy embernek volt papírja arról, hogy ő gondozó. A többiek be se tehették volna a lábukat a vadállatokhoz…”

 

Állítólag eltussoltak egy oroszlántámadást is

Az egyik alkalmazottnak volt a névnapja, amit a főnökkel együtt megünnepeltünk. Csak úgy folyt az alkohol, sokan ittak, pedig utána még vezetniük is kellett...

– folytatta Péter.

„Ezután visszamentünk dolgozni, és néhány perc múlva rohantak hozzám, hogy nagy baj van, mert az egyik kollégánk részegen benyúlt egy felnőtt oroszlánhoz, és az megmarta a karját. A srác meg akarta simogatni az oroszlánt, de az valószínűleg megérezte a tömény alkoholszagot, és megtámadta. Mire felmentem, ömlött a vér a kezéből. Senki sem hívott mentőt, elvitték valami ismerős orvoshoz. Ezért nem lett belőle ügy, mert „fű alatt” megoldották az egészet.”

 

Amelyik állat kiszökik, azt megölik?

Állítólag több elhullott állat is volt a veresegyházi medveotthonban, amit a vadállatokkal etettek meg, de vannak olyanok is, amik egyik napról a másikra nyomtalanul eltűntek.

A legnagyobb szívfájdalmam, amit az ormányos medvékkel tettek

– meséli idegesen Péter.

„Volt 9 ormányos, amikor ott dolgoztam. Sokszor kiszöktek, ezért villanypásztort szereltek fel a kifutójukban. Nagyon szerettem őket, de amikor nemrég ott jártam, akkor már csak 5 darab volt. Rákérdeztem, hogy mégis hová tűntek… Ekkor mondták el, hogy „néhány újra kiszökött, amiket el kellett intéznünk!

 

Állítólag kísérleti nyulakkal etetik a medvéket

Egy helyi pékségből szokták hozni zsákokban azokat a penészes péksüteményeket, amiket nem tudtak eladni

– vette át a szót Vágó Richárd gondozó.

Oroszlánszökés után, amikor sikerült elaltatni az állatot. Fotó: Vágó Richárd

”Rengetegszer fordult elő, hogy ezeket ki kellett adnunk az állatoknak. A nyulakat pedig egy ismerős hozza, és úgy tudom, egy kísérleti telepről származnak. Szerintem csak idő kérdése, hogy valamelyik állat megbetegedjen ezektől.„

 

Úsznak a koszban és az ürülékben az állatok

Áldatlan állapotok vannak az állatok kifutóiban. Koszban és ürülékben mászkálnak és fekszenek

– mondja Kolonits Attila, az érdi Noel tanya tulajdonosa.

Fotó: Kolonits Attila

”Az oroszlánokat én neveltem fel, tőlem kerültek át az állatkertbe. Sokszor meglátogattam őket, és körbenéztem a többi állatnál is. Az állatok előtt sokszor rekkenő hőségben sincs víz és rendes élelmet sem kapnak.„

 

Az igazgató tagadja a vádakat

Az ügyben megkerestük a Veresegyházi Medveotthon vezetőjét, Kuli Bálintot, akit telefonon sikerült kollégánknak elérnie. Szerinte hazugság minden, amit a gondozók állítanak.

A medvét valóban megnyúzták, de nem a kifutóban

– kezdte.

”Egy szűcsnek adtuk oda, akinek filmforgatásra kellett. Ő engedélyeztetés után elvitte. Az etetésük ügyében is hazudnak! A pékség az enyém, onnan hozzuk nekik a péksüteményeket. Sosem kaptak penészeset vagy rohadtat. Az pedig, hogy kísérleti nyulakat kapnak az állatok, szintén hazugság, egészséges nyulakat adunk nekik… Névnapi buli valóban volt, de csak munkaidő után! A srác meg akarta simogatni az állatot, ami nem megharapta, hanem a szemfoga felsértette a karját. Még csak össze se kellett varrni!”- mondta, majd amikor az állítólagos részeg buliról kérdeztük, lecsapta a telefont.

A kifutón kívül bámészkodik az oroszlán...

Kiszökött az oroszlán a kifutóból

Ahogy a Ripost megírta, óriási pánik tört ki decemberben a Veresegyházi Medveotthonban, amikor az egyik kifutóból kiszabadult egy oroszlán. Az egyik látogató, aki a gyerekeivel nézelődött, az vette észre, hogy az oroszlán nem a ketrec mögött van, hanem mellettük sétál, ekkor kezdtek el menekülni… Végül több gondozó próbálta bekeríteni az állatot, amit végül egy állatorvos nyugtató lövedékkel kilőtt. Szerencsére senki sem sérült meg. Az esetről készült videót videót a gondozók rémült kiabálásával és a sétálgató oroszlánnal megnézheti itt, az oldalunkon.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor