Létrehozva: 2020.10.27.

Maszkmentes napot hirdetnek a vírustagadók

Nyilvánosan terjed az a felhívás, amiben a vírustagadók azt kérik, október 30-án pénteken mindenki dobja el a maszkot. Akkor, amikor az egész világon, így Magyarországon is napról napra több a koronavírus-fertőzött és emberek halnak meg a járványban! Ilyenkor csak az nem védekezik a vírus ellen, akinek öngyilkos hajlamai vannak.

Egyre veszélyesebb és durvább dolgokat engednek meg maguknak a vírus- és maszktagadók: arra buzdítják az embereket, hogy dobják el a maszkot, mindezt teszik pont akkor, amikor egyre gyorsabban terjed a járvány. Egymást hülyítik, versenyt űznek a törvénysértésből, és erre ráadásul most másokat is buzdítanak: október 30-ra maszkellenes mozgalmat hirdettek, gyakorlatilag törvénysértésre buzdítják az embereket, hiszen kormányrendelet írja elő a maszkviselést az adott helyeken.

Fotó: Facebook

A magyar egészségügyet szerencsére felkészülten érte a járvány második hulláma, de az emberek életével és egészségével játszik, aki tagadja a védekezés szükségességét és megalapozatlan, ostoba álhíreket terjeszt. Ha öngyilkos hajlamaik vannak, az rájuk tartozik, de azok életét is kockára teszik, akiket befolyásolni tudnak.

Dr. Mina András egészségügyi szakjogász a Ripost kérdésére elmondta: a maszkmentesség meghirdetése önmagában még nem számít bűncselekménynek, de hogy nem épelméjű cselekedet, az is biztos!

„Bűncselekménynek akkor minősülne, ha közveszéllyel fenyegetéssel párosulna, vagyis azt állítanák, hogy a maszk ártalmas, amiatt meghalhatnak. De aki a védekezés megtagadására buzdít egy járvány kellős közepén, amikor egyre több áldozatot szed a vírus, az biztosan nem épelméjű! – közölte a szakember.

Fotó: AFP

Nemcsak az egészség, a munkánk, a családunk a tét

Orbán Viktor miniszterelnök az operatív törzs szombati ülése után hangsúlyozta: ahhoz, hogy az országban ne kelljen a tavaszihoz hasonló korlátozásokat bevezetni, nagyban hozzájárul, hogy az egészségügy állja a sarat. Kiemelte: a maszk szabályos viselésével állíthatjuk meg a járvány terjedését, emellett mindenkit arra biztatott, hogy éljen az ingyenes influenza elleni védőoltással. Megígérte: a kormány azon van, hogy hazánk minél hamarabb hozzájuthasson megbízható koronavírus elleni vakcinához.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Borbély Lénárd: hordjunk maszkot!

Szívszorító posztot tett közzé Borbély Lénárd, Csepel polgármestere, aki szintén elkapta a koronavírust.

„Szombat este már alig tudtam levegőt venni, és így már a beszéd sem nagyon ment. Ki kellett hívni a mentőt és kórházba kerültem. Itt kiderült, hogy kétoldali tüdőgyulladást kaptam, az immunrendszerem összeomlott, és a véroxigén szintem folyamatosan csökken. Ezért jelenleg oxigénnel segítenek...”

Köszönöm mindenkinek a sok jókívánságot, az aggódást, az imákat és a segítségek felajánlását. Nagyon jól esik. Sajnos... Közzétette: Borbély Lénárd2020. október 25., vasárnap

A politikus arra kér mindenkit, hogy tartsa be az összes kormányzati óvintézkedést, leginkább a saját érdekében.

„Kerüljék el a zsúfolt helyeket, a testi kontaktust, ne menjenek tömegbe. Hordjunk maszkot és tartsunk távolságot.”

Karantén: 150 ezer forintra nőtt a bírság

Az Országgyűlés több ponton módosította a karanténfajtákkal kapcsolatos szabályokat, így például 50 ezer forintról 150 ezer forintra növelte a hatósági házi karantén megsértése miatt kiszabható legmagasabb bírság összegét. Változtak a külföldről történő belépés szabályai és szigorúbban ellenőrzik a hatósági karantén betartását.

Üzletet csinálnak a maszktagadásból

Úgynevezett „hálós” maszkokat árusítanak az interneten, ami egyáltalán nem alkalmas az arc jogszabályban előírt eltakarására. „De legalább a szúnyogok nem repülnek a számba” – kommentálta a kínálatot egy érdeklődő. „Viseld magabiztosan, fejezd ki bátran a véleményed. Nevess a világon!” – kínálja portékáját a cég.

Fotó: GettyImages

Hozzá kéne tennie: a nevetés csak addig tart, amíg az álmaszk viselője vagy valamelyik hozzátartozója el nem kapja a koronavírust. Erre mondják: viccnek ez kicsit erős.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

magyarnemzet.hu

Gigantikus mennyiségű drogot foglaltak le egy bűnszövetkezettől

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!