Létrehozva: 2020.11.30.

Makón avatták fel Magyarország legszebb Betlehemét – fotók

Idén másodjára hirdették meg az ország legszebb Betlehem címéért folyó pályázatot.

Idén másodszorra hirdettek győztes városokat/településeket a Magyarország Legszebb Betleheme pályázaton, melyet a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Hungarofest Nonprofit Kft. közösen hirdetett meg.

A győztes első helyezett idén Makó városa lett, ahol a makói Hagymatikum előtt kerül kiállításra az alkotás, a második helyezett a Bükk lábánál található Tardona települése, míg harmadik helyezést idén nem osztottak ki, de egymillió forint értékben díjazták és támogatják Trella Erik fafaragó mester munkáját, akinek idei szobrai Ajakon, a katolikus plébánia mellett, emeli a betlehem értékét.

Bertus-Barcza Anikó mintegy egy évvel ezelőtt kereste meg azzal a polgármestert, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Hungarofest Nonprofit Kft. „Az ország legszebb Betleheme” című pályázatára az önkormányzattal közösen nyújtsanak be tervet.

Makón Advent első vasárnapján Farkas Éva Erzsébet és Bartus-Bercza Anikó mutatta be a művésztanár tervei alapján készült Makovecz-stílust követő építményt. Az első adventi gyertya is meggyulladt benne.

„ Sok mindent felülírt a koronavírus járvány az adventi időszakra is, éppen ezért is nagy öröm, hogy ebben az olykor rémisztő időszakban ajándékot kapott a város egy pályázatnak köszönhetően „ mondta el Farkas Éva Erzsébet a Makovecz téren felállított Betlehem mellett.

Az építményen lévő ablakokon bekukucskálva a gyermeki rácsodálkozást szerette volna megjeleníteni.

„Szerettem volna az esztétikai élményen túl szakrális szakrális szimbólumok, építészeti elemek felhasználásával Makovecz Imre alkotásaihoz méltó művet létrehozni” - tette hozzá a művésztanár kihangsúlyozva, a Betlehem tervezése során az lebegett a szeme előtt, hogy elmélyülési, töltekezési lehetőséget adjon az embereknek, és erősítse fel bennük az adventi időszak és a karácsony megélését.

Tardonán 2020. december 6-án, míg Ajakon 2020. december 13-án kerülnek átadásra a győztes betlehemek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban