Létrehozva: 2020.08.26.

Magukra hagyták a szülők a strandon a gyerekeiket

Milyen anya és apa az ilyen? A Ripost információi szerint szombaton a Gyulai Várfürdőben két gyermeket reggeltől délutánig magukra hagytak a szülők a gyermekmedencében. Megparancsolták nekik, hogy míg ők vissza nem jönnek, maradjanak a vízben.

Sírva kért segítséget egy anyukától egy kislány a Gyulai Várfürdőben.

A férjemmel és a két gyermekünkkel mentünk el a strandra

– kezdte lapunknak Molnár Anett.

Körülbelül délután háromkor vettük észre, hogy a gyerekmedencében egy kisfiú ököllel megütött egy kislányt. Rájuk szóltam, mire a kisfiú elrohant, a kislányt kisegítettük a vízből.

A Gyulai Várfürdő gyerekmedencéje – képünk illusztráció (Fotó: Lehoczky Péter / MTI)

Kiderült, hogy a 9 éves Annát az egy évvel fiatalabb öccse verte meg, méghozzá azért, mert nem akart a szüleik után menni.

Sírva mondta el a kis Anna, hogy a szüleik reggel, amikor nyitott a strand, berakták őket a gyerekmedencébe és rájuk parancsoltak, hogy addig nem jöhetnek ki, amíg vissza nem térnek

– folytatta Anett.

A kisfiú azt akarta, hogy ennek ellenére most már keressék meg a szülőket, de Anna a reggel kapott utasítás miatt ezt nem akarta, ezért esett neki a testvére.

Anett és a férje hívta az úszómestert, közben a kisfiú is előkerült.

Ő is sírt, attól félt, hogy örökre itt hagyták őket a szüleik! A szívem szakadt meg…

– emlékezett vissza az anyuka.

Hangosbemondón hívták a szülőket, közben a gyerekeknek enni-inni adtam, mert kiderült, hogy reggel óta étlen-szomjan vannak. Fél órát vártunk a szüleikre, ráadásul még az anyukának állt feljebb, hogy minek kerestettük őket, a férfi meg azt kérdezte, mennyivel tartozik. Mintha ez pénz kérdése lenne!

Anettet az döbbentette meg, hogy a szülők egyáltalán nem aggódtak a kicsik miatt. A történteket jelentette a gyámhatóságnak is.

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!