Létrehozva: 2020.06.17.

Lecsapott a rendőrség a miskolci drogbandákra, új pszichoaktív szerrel mérgezték az utcákat – videó

Miskolcon öt hónapon keresztül folyamatosan azon dolgoztak a nyomozók, hogy az új pszichoaktív anyag eltűnjön az utcákról.

Felszámolt a rendőrség több Miskolc környéki drogbandát, öt hónap alatt mintegy ötvenezer adagnyi kábítószert foglaltak le – közölték szerdán a police.hu honlapon.

A közleményben azt írták, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) januárban nyomozást rendelt el bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendőrök ugyanis információt kaptak arról, hogy Miskolc különböző városrészeiben – számozott utcák, Lyukóvölgy, Bábonyibérc -, valamint Tiszaújváros környékén lévő településeken a drogterjesztői csoportok azonos forrásokból vásárolják a tiltott szert.

A KR NNI munkatársainak célja nem egy-egy fogyasztó, illetve díler elfogása volt csak, hosszútávon tervezték megfékezni a helyi drogbizniszt, így több egymással összefüggő elkövetői kör felderítését hajtották végre. Az öt hónapon keresztül tartó akciósorozatban az NNI miskolci nyomozói 18 műveletben 62 embert vontak eljárás alá, közülük 26-ot hallgattak ki gyanúsítottként, akik közül a bíróság 12 letartóztatását rendelte el.

A rajtaütéseken 1360 gramm új pszichoaktív anyagot (kristályt), 30 gramm marihuánát, 60 gramm bekevert varázsdohányt és 135 alufólia pakettben további varázsdohányt foglaltak le a rendőrök – írták. A lefoglalt mennyiségből több mint 50.000 fogyasztói adagot tudtak volna előállítani a dílerek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Követelőző fekete migránsokkal telt meg a híres New York-i City Hall Park

ripost.hu

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra