Létrehozva: 2021.01.21.

Koronavírus: védettséget igazoló plasztikkártyát vezet be a kormány

Szentkirályi Alexandra és Gulyás Gergely január 21-én, csütörtökön is megtartotta a kormányinfót. A miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: a vakcinák választhatók lesznek, legfeljebb a kért oltásra várni kell, míg szállítmány érkezik.

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: Európában már a koronavírus harmadik hulláma tombol. Ezzel szemben Magyarországon csökken a fertőzöttek és a halálozások száma. Ez annak is köszönhető, hogy a lakosság komolyan veszi a korlátozó intézkedéseket.

Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta, hogy a vakcinák választhatók lesznek, legfeljebb a kért oltásra várni kell, míg szállítmány érkezik.

A vakcinaútlevéllel kapcsolatosan Gulyás Gergely azt mondta, a védettséget igazoló okirat lesz, ezt néhány héten belül elkészítik. Egy plasztikkártya fogja igazolni az oltottságot – hozzátéve, hogy például, akinek lesz ilyen dokumentuma, arra valószínűleg nem fog vonatkozni a kijárási tilalom, így este 8 után is kimehet az utcára. Általában a védettség legalább egy évig fennáll, így feltehetően a koronavírus-oltással kapcsolatban is így lesz.

Gulyás Gergely február közepére tette a vakcinaigazolványok elkészítését. Arra, hogy ezek hova, és mire lesznek jók, még nem tisztázott.

A jelenlegi intézkedések február 1-jéig érvényben vannak, a kormány a jövő héten tekinti át őket. Hozzátette, hogy ha nem történik drasztikus javulás, akkor nem valószínű a változás.

Fotó: YouTube – M1

Az Egyesült Királyságban, Izraelben, az Egyesült Államokban és még számos más országban elkezdődött a tömeges oltás, ezzel ellentétben Brüsszel jelentősen le van maradva és rendkívül lassú az uniós vakcinabeszerzés. A beérkező vakcinák száma ezért még nem teszi lehetővé a tömeges oltások megszervezését.

Jelenleg is alternatív megoldásról tárgyal a kormány Oroszországban és Kínában is. Az Astra Zeneca vakcinája jelenleg még az Európai engedélyére vár. Az uniós beszerzésben lekötött vakcinával 8,8 millió embert lehetne beoltani.

Budapest, 2020. október 8.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivõ és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezetõ miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2020. október 8-án.
MTI/Kovács Tamás

A kormány átfogó intézkedésekkel segíti a gazdaságot. „Négyezerrel többen dolgoztak 2020. decemberében, mint 2019 év végén” – mondta Gulyás Gergely. A 13. havi nyugdíj első negyedének összegét a nyugdíjasok meg fogják kapni, a családtámogatási rendszer bővítésén dolgoznak.

A háziorvosok is meg fogják kapni a béremelést. Aki szoros praxisközösséget vállal, az teljes egészében megkapja, ha a lazább formáját választja a praxisközösségnek, az kicsit kevesebbet, aki semmilyen praxisközösségben nem hajlandó részt venni, azok is kapnak béremelést. Ugyanez érvényes az állami ellátását végző fogorvosokra. Mindez éves szinten 100 milliárd forintos többletkiadás.

Egyértelműen álhír, hogy az oltópontokon kiöntik a megmaradt vakcinákat, ezt a szaktárca egyértelműen cáfolta. Az oltási rend a kormány tagjaira is kötelező, ezért még nem oltottak be egyetlen kormánytagot sem.

Ha valaki az oltási terv szerint sorra kerül, meg fogják kérdezni, hogy be kívánja-e oltatni magát, és ha igen, akkor beoltják. Ha nem kéri, akkor értesítik újra, ha olyan vakcina áll rendelkezésre, amit ő is elfogad. Az oltás ingyenes és önkéntes.

Az újonnan engedélyezett oltóanyagokkal felgyorsítható a védőoltások beadása – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Müller Cecília jelentős előrelépésnek nevezte az AstraZeneca és Szputnyik V vakcina magyarországi engedélyezését.

Úgy fogalmazott: fontos, hogy felgyorsítsák a védőoltások beadását, mert csak így lehet a jelenlegi, kedvezőbb hazai járványügyi helyzetet fenntartani.

Hozzátette, hogy az eddig érkezett oltóanyag nem elegendő mennyiség, hiszen az öt alkalommal érkezett Pfizer és az egyszer érkezett Moderna vakcina 165 ezer ember oltását teszi lehetővé. Eddig 134 554 embert oltottak be, közülük 4030-an már megkapták a második dózist is.

A két új vakcinát csak azután adhatják be, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriuma minden gyártási tételt megvizsgált – jegyezte meg.

Az újonnan engedélyezett készítmények úgynevezett vektorvakcinák, vagyis az oltóanyagban ártalmatlanított, szaporodásra nem képes vírust használnak arra, hogy a tüskefehérje termelődéséért felelős „üzenetet” eljuttassa a szervezetbe, kiváltva így az immunválaszt – ismertette.

Müller Cecília közölte azt is: egy információs alapcsomagot állítottak össze a háziorvosoknak, ebben minden – a védőoltásokkal kapcsolatos – ismeretet összefoglaltak. Erre azért van szükség, mert számítanak a háziorvosokra is 89 éven felüliek oltásánál. Hozzátette: reméli, hogy minden háziorvos megkapta már legalább a védőoltás első dózisát.

Az országos tisztifőorvos bejelentette azt is, hogy NNK laboratóriumában sikerült a vírus angol mutációjánál sejttenyésztést végezni, ami azért jelentős előrelépés, mert ez segíthet a magyar vakcina fejlesztésében is.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a kutatások szerint a jelenlegi védőoltások hatásosak a vírusmutációkkal szemben.

Az oltási reakciókról szólva elmondta, ez eddigi tapasztalatok jók, komoly mellékhatásról nem érkezett bejelentés.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor