Létrehozva: 2021.03.29.

Szlávik János fontos bejelentést tett a húsvéttal kapcsolatosan!

A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt az ünnepről és a vírushelyzetről.

Szlávik János hétfő reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendégeként beszélt a koronavírus-járványról és a közelgő húsvéti ünnepekről.

Kiemelte, hogy a védőoltás nem jelent teljes védettséget, csak a betegeség súlyos lefolyását előzi meg, ezért akkor se szabad közösen ünnepelni húsvétkor, ha egyes rokonok be vannak oltva.

Szlávik János fontos bejelentést tett a húsvéttal kapcsolatosan
Fotó: Markovics Gábor

„Néhány hét múlva, az átoltottság növekedésével már várhatóan fel lehet lélegezni, addig mindenki tartson még ki egy kicsit” – fogalmazott Szlávik János a Kossuth rádióban.

A főorvos beszélt arról is, hogy bár a járvány kezdetén úgy gondolták, hogy a kismamákra nem veszélyes a vírus, de mára már tudják, hogy az anyákra a várandósság alatt is veszélyes, hiszen sokan kerültek közülük kórházba, lélegeztetőgépre.

„A védőoltás ezért már Magyarországon is elérhető a kismamáknak, őket a Pfizer- és a Moderna-vakcinával oltják a várandósság második és harmadik harmadában” – mondta az infektológus.

Újabb Pfizer és Moderna szállítmány érkezett, valamint ma éjjel 250 ezer adag első oltáshoz alkalmazható Szputnyik vakcina is érkezik. Magyarország immár 5 oltóanyaggal rendelkezik, ennek is köszönhető, hogy felgyorsulhatott az oltás, és már meghaladta a 2 milliót a beoltottak száma és hazánk az átoltottságban a második helyen van az uniós ranglistán. A ma érkezett 168.480 adag Pfizer-vakcina egy részét a pedagógusok e heti kampányszerű oltására fogják felhasználni, a szállítmány másik részéből folytatódik a regisztrált idősek oltása a kórházi oltópontokon. A hétfőn érkezett 81.600 adag Moderna vakcinával nagy részt szintén a regisztrált idősek első és második körös oltása folytatódik, emellett már a várandósokat is olthatják majd vele a háziorvosok. A ma érkező Szputnyik szállítmányt az eddig megszokott rend szerint először hatósági vizsgálat alá helyezik, és csak akkor kezdődhet meg vele az oltás, ha a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) „felszabadítja” azt.

A baloldal hazugságaival ellentétben nem áll több millió adag vakcina raktárakban, az eddig Magyarországra érkezett oltóanyagok nagy részét már beoltották első és második oltásokra, minden az országba érkező vakcinát rövid időn belül kiszállítanak az oltópontokra és a háziorvosokhoz. Az a vakcina, amely már az országban van, de éppen még nincs beoltva, az vagy második körös oltásra biztonsági tartalék, vagy éppen kiszállítás alatt van, vagy hatósági vizsgálat alatt áll és annak befejezésig nem engedélyezett az oltásra.

Az eddigi 6,5 millió adagról 10,9 millióra növeltük a lekötött Pfizer-BioNtech oltóanyag mennyiségét. Magyarország így már összesen 31 millió adag oltóanyagot kötött le. Ebből 24 millió adag oltóanyagot várunk az uniós beszerzésből, ennek eddig a 9%-a érkezett meg három gyártótól (Pfizer, Moderna, AstraZeneca). Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már jelentette, hogy forgalmazásra ajánlja az Európai Unióban a Johnson & Johnson oltóanyagát is, de ennek a szállítása várhatóan csak április második felében kezdődik el. A Janssen vakcinából 4,36 millió adagot vár Magyarország, amely ugyanennyi ember oltását teszi lehetővé, mert ez az első olyan vakcina, amely egydózisú.

Miután az uniós beszerzésből lassan és kevés vakcina érkezik, az oltások felgyorsítása érdekében Magyarország orosz és a kínai vakcinák beszerzésére is szerződött, ezekből összesen további 3,5 millió ember oltására elég vakcina érkezik majd a következő hónapokban. A kínai vakcinából eddig 1,1 millió adag érkezett, amelyet a regisztrált idősek első és második körös oltására használtak és használnak még a háziorvosok. Az eddig érkezett Szputnyik-vakcinával a regisztrált idősek oltását végezték a kórházi oltópontokon. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) március 4-én bejelentette, hogy a Humángyógyszer Bizottsága megkezdte az orosz fejlesztésű Szputnyik V (Gam-COVID-Vac) koronavírus elleni oltóanyag folyamatos felülvizsgálatát. Az EMA közleménye szerint az oltóanyag uniós kérelmezője az R-Pharm moszkvai székhelyű gyógyszergyár németországi leányvállalata.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) március 22-én jelentette be, hogy hamarosan újabb két keleti vakcina (a CanSino és a CoviShield) válhat hamarosan elérhetővé hazánkban. Amennyiben a tárgyalások sikeresek lesznek és az újabb forrásból is vakcinaszállítmányok érkeznek Magyarországra, úgy – a korábbiakhoz hasonlóan – minden gyártási tétel a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) jóváhagyását követően kerülhet alkalmazásra.

A magyar kormány a vakcinabeszerzések ügyében a nyilvánosság pártján áll. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt héten nyilvánosságra hozta a kínai és az orosz szerződéseket. Emellett a kormány arra kérte az Európai Bizottságot, hogy ők is hozzák nyilvánosságra a Brüsszel által kötött vakcinaszerződéseket.

A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, egyre nő a betegek száma, ezért az oltási stratégia is változott. Az a cél, hogy minél többen minél előbb kapják meg az első oltást. Jelenleg is a regisztrált idősek oltása az első, mert ők életkoruknál fogva fokozottan ki vannak téve a vírusfertőzés súlyos, akár végzetes lefolyásának. Az eddig regisztrált 65 év felettiek több mint háromnegyede már megkapta az oltást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

metropol.hu

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

ripost.hu

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

hirtv.hu

Egy év felfüggesztett börtönre ítélték Ihász Sándort

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Mostantól nem lehet trükközni az apró betűs részekkel!

INSIDER

Elárasztotta a lakótelepet a víz ebben a nyugat magyarországi megyében, ezt tették a lakók

INSIDER

Gyereket keresnek a veszprémi rendőrök, senki sem tudja, hol lehet

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros