Létrehozva: 2020.03.25.

Koronavírus: így segíti a kormány a családokat

A hitelmoratórium részleteiről számolt be az M1-nek Novák Katalin.

A koronavírus-járvány idején csökkent a családok biztonságérzete, s ezt a biztonságérzetet szeretné a kormány – a lehetőségekhez mérten – fenntartani

– mondta Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerda reggel az M1 aktuális csatornán. Majd hozzátette: erre szolgál például hogy a veszélyhelyzetben automatikusan meghosszabbodik a gyermek gondozására, nevelésére nyújtott egészségbiztosítási és családtámogatási ellátásokra való jogosultság. Az intézkedés közvetlenül 15 ezer család életét könnyíti meg – tette hozzá.

A hitelmoratóriumra kitérve megjegyezte: ez sok olyan családot, illetve fiatal házaspárt érint, akik felvették például a babaváró támogatást. Utóbbiak mintegy 60 ezren vannak, és most nekik akkor sem kell törleszteniük, ha az első gyermekük még nem született meg.

Hasonló a helyzet a CSOK-hoz kapcsolódó hitelek esetében vagy a diákhitelnél, ami mintegy 200 ezer embert érint .

Fontosnak nevezte, hogy a könnyítések kapcsán minél kisebb bürokrácia legyen, ezért nem kell semmit igényelni. Ugyanakkor, ha valaki továbbra is szeretné törleszteni a hitelét, akkor csak ezt kell jelezni a bank felé.

Az államtitkár a műsorban elmondta azt is, hogy a Központi Statisztikai Hivatal januári adatai szerint a születések és a házasságkötések száma is lényegesen meghaladta az egy évvel korábbit, a gyermekvállalási kedv is nőtt 1,6-ra, amire már nagyon régen nem volt példa.

A további, gazdaságot érintő intézkedésekről ITT írtunk – Varga Mihály pénzügyminiszter egy videóban tért ki a munkahelyeket védő lépésekre.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban