Létrehozva: 2021.05.21.

Mától feloldják a kórházi látogatási tilalmat, ezek az új szabályok

Az operatív törzs megtartotta pénteki tájékoztatóját.

Az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján Gál Kristóf rendőrségi szóvivő elmondta, hogy az ötmilliomodik beoltott után megszűnik a maszkviselés és a kijárási tilalom. Mindnyájunk közös eredménye, hogy idáig eljutottunk, ám fontos, hogy a fennmaradó korlátozásokat mindenki tartsa be.

Galgóczi Ágnes az operatív törzs tájékoztatóján (Fotó: M1)

Galgóczi Ágnes, az NNK osztályvezetője elmondta, hogy a járványügyi adatok folyamatosan javulnak. Már közel 4,9 millió ember megkapta az oltást.

A kórházi látogatási tilalom feloldása

Már mától lehet a kórházakban látogatni beteget – mondta Galgóczi Ágnes utalva arra, hogy feloldják a kórházi látogatási tilalmat. Röviden ismertette az alapvető szabályokat is:

  • Továbbra sem látogatható koronavírusos személy
  • Egy emberhez naponta csak egy ember mehet be
  • 60 percen át lehet ott a látogató
  • Az látogathat, akinek védettségi kártyája van
  • Az oltásnak köszönhetően a járvány harmadik hullámát legyőztük. A járványügyi készültség azonban továbbra is indokolt, mert a vírus itt van, fertőz és megbetegíti azokat, akik nincsenek beoltva. A magyar emberek több mint 50%-a már védett, az átoltottság egész Európában nálunk a második legmagasabb. Magyarország ma járványügyi szempontból védettebb és biztonságosabb ország, mint a szomszédaink vagy bármelyik nyugat-európai ország. Az ötmillió beoltottnál már fel tudjuk oldani a járványügyi korlátozások nagy részét.

    A fokozatosság azonban továbbra is indokolt, ezért maradnak olyan korlátozások, ami alól csak a beoltottak, a védettek kapnak felmentést. Ötmillió beoltott után – az Operatív Törzs jóváhagyásával – napokon belül a következő szabályok lépnek életbe:

    Vége a kijárási tilalomnak, a közterületi maszkviselésnek és a távolságtartásnak, de vannak kivételek.

    A jelenlegi szabályok szerint éjfél és reggel 5 óra közötti kijárási tilalmat megszüntetjük. Ezzel párhuzamosan a múlté az este 11 órás zárási kötelezettség is az üzletek, a vendéglátó üzletek és a szabadidős létesítmények esetében is.

    A települések belterületén nem lesz kötelező a maszkviselés, s a 10 ezer fő feletti településeken sem szabályozhatják külön a polgármesterek a közterületi maszkhasználatot. A közterületen megszűnik a másfél méteres távolságtartási szabály is, valamint az egyéni-, és csapatsportolásra vonatkozó valamennyi korlátozás.

    A bevásárlóközpontokban azonban egyelőre fenntartjuk a másfél méteres távolságtartást és a kötelező maszkviselést is. A 16-18 éves korosztály felügyelet nélkül is járhat például étterembe, moziba, ha rendelkezik védettségi igazolvánnyal.

    Minden olyan helyen továbbra is kötelező a maszk használata, ahol védettek és nem védettek zárt térben találkozhatnak, így a tömegközlekedés során és az üzletekben történő vásárláskor is kötelező a maszk használata.

    Családi és magánrendezvények

    Lakodalomban legfeljebb 200 fő vehet részt, más családi esemény vagy magánrendezvény esetén pedig az 50 fős létszámkorlát érvényes. A lakodalomban, családi esemény vagy magánrendezvény zenés, táncos rendezvény is lehet.

    Ha vendéglátó üzletben tartják, abban az esetben a vendéglátó üzletekre vonatkozó védelmi intézkedéseket kell alkalmazni. Amennyiben a rendezvény céljára az egész vendéglátó üzletet kibérelik, vagy ott biztosítható a résztvevők elkülönítése a többi vendégtől, akkor a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet rajta és az elkülönített részen nem kötelező a maszkviselés sem.

    Ugyanez az érvényes szabályozás a szállodai rendezvényeknél is, azonban a védettségi igazolás nélküli személyek a szálláshelyet az esemény végén kötelesek elhagyni, kivéve, ha egyébként jogszerűen tartózkodnak a szálláshelyen.

    A védelmi intézkedés betartatásáról a családi esemény vagy magánrendezvény szervezője, helyszínének üzemeltetője, vagy a helyszínnel rendelkezni jogosult köteles gondoskodni. A szállodában vagy étteremben tartott magán- és családi rendezvény esetén is az üzemeltető köteles gondoskodni a magánrendezvényen résztvevők elkülönítéséről.

    A házasságkötés szertartása – mindegy, hogy egyházi, vagy polgári – , illetve a temetés nem minősül rendezvénynek, így nem esik korlátozás alá, a lakodalom kivételével. Ha a polgári házasságkötésre „külsős” helyen, azaz nem házasságkötő teremben, a polgármesteri hivatalban, vagy vallási tevékenység céljára használt helyiségben kerül sor, akkor a lakodalomra vonatkozó rendelkezéseket kell figyelembe venni.

    Az egyházi házasságkötés és a temetés, mint a vallási közösség szertartása esetén a védelmi intézkedéseket az egyházak határozhatják meg.

    A nagyobb rendezvények előírásai

    A kulturális eseményeket – a zenés táncos, rendezvény kivételével -, a sportrendezvényeket, valamint a zárt térben tartott rendezvényeket, illetve a szabadban tartott nagyobb (500 főt meghaladó résztvevő által látogatott) rendezvényeket a koronavírus ellen védettek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak látogathatják.

    A szabadban tartott kisebb (500 résztvevőnél kevesebb fő) rendezvény bárki által látogatható.

    Mindezek alól kivételt képeznek a zenés, táncos rendezvények, amelyek életkortól és helyszíntől függetlenül kizárólag a koronavírus ellen védettek által látogathatóak.

    A zenés, táncos rendezvény helyszínén – a videoklip forgatáson, vagy más felvételen statisztaként történő közreműködés kivételével – beoltatlan személy is foglalkoztatható, de a fellépők kivételével a zenés, táncos rendezvényen végig köteles maszkot viselni. Nem minősül zenés-táncos eseménynek az a kulturális esemény, amely az előadó-művészet valamennyi ágának fellépése céljából megtartottként az adott művészet céljára rendelt helyszínen zajlik előre megváltott ülőhelyekkel, és a néző az előadás alatt a székében köteles tartózkodni.

    Ha az 500 főnél több résztvevős szabadtéri rendezvény sportfesztivál, ott versenyzőként a koronavírus ellen nem védett, de a sportról szóló törvény szerinti versenyszerűen sportoló is szerepelhet. Sportrendezvény az olyan verseny vagy mérkőzés, amelyen versenyzőként kizárólag a sportról szóló törvény szerinti versenyszerűen sportoló vehet részt, sportfesztivál az olyan sportesemény, amelyen a szabadidős sportoló is.

    Az egyéb rendezvények kategóriája

    A sportrendezvénynek, kulturális eseménynek, családi eseménynek, magánrendezvénynek, sportfesztiválnak, zenés, táncos rendezvénynek nem minősülő úgynevezett egyéb rendezvényekre, beleértve a gyűléseket is, az alábbiak az előírások:

    - ha szabadtéren tartják, az ott foglalkoztatottakon kívül 500 főnél kevesebben vannak jelen, akkor ott a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet. Amennyiben ennél több személy van jelen, – a sportfesztivál kivételével – akkor kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő 18 évnél fiatalabb személy vehet részt.

    - ha zárt térben tartják, – az ott foglalkoztatottakon kívül – kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt rajta.

    Az egyéb rendezvényen foglalkoztatott személy számára – kivéve a fellépőket – a maszkhasználat szabályait a rendezvény szervezője vagy a rendezvény helyszínének vezetője határozza meg. Ha a rendezvényen foglalkoztatott személy – ide szintén nem értve a fellépőket –, a koronavírus elleni védettséget a rendezvény szervezője felé nem igazolja, köteles a rendezvény befejezéséig maszkot viselni.

    Ha a gyűlésen 500 főnél kevesebben vannak jelen, a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet rajta. Ennél több résztvevőnél kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy lehet a helyszínen. A spontán gyűlés tilos.

    Mikortól érvényesek a változtatások?

    A Magyar Közlönyben hamarosan megjelenő rendelet az ötmilliomodik COVID-19 elleni védőoltás beadásának másnapján lép hatályba, kivéve egy esetet: a gyűlésekre vonatkozó korlátozások 2021. június 14. után szűnnek meg.

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

    origo.hu

    Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

    borsonline.hu

    „Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

    vg.hu

    Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

    ripost.hu

    Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

    vg.hu

    Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

    origo.hu

    Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

    mindmegette.hu

    Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

    she.life.hu

    A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

    ripost.hu

    Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

    INSIDER

    Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

    INSIDER

    Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

    INSIDER

    Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

    INSIDER

    Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

    INSIDER

    Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

    INSIDER

    Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

    INSIDER

    Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra