RETRO RÁDIÓ

Kidobták egy bevásárlóközpontból az álorvos Gődényt, engedély nélkül reklámozta volna magát

Kidobták egy bevásárlóközpontból az álorvos Gődényt, engedély nélkül reklámozta volna magát
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 12. 12. 12:40

A biztonsági őrök vetettek véget Gődény rendezvényének.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, pénteken a rendőrség házkutatást tartott a vírustagadó álorvos Gődény Györgynél, aki a koronavírus-járvány kezdete óta folyamatosan hamis információkat és rémhíreket terjeszt a vírussal kapcsolatban.

Gődény viszont ma az ellene kezdeményezett eljárás ellenére is rendezvényt tartott volna egy budapesti bevásárlóközpontban, és mint kiderült, engedély nélkül tette ezt, a biztonsági őrök azonban hamar véget vetettek az illegális eseménynek, és gyakorlatilag kidobták a magát reklámozó Gődényt.

Helyszíni beszámolók szerint Gődény a meghirdetett időpontra, reggel 10 órára jelent meg a bevásárlóközpontban 8 ember társaságában, akik feltehetően rokonok és barátok voltak, hiszen hosszasan tanakodtak, mivel nem tudták felkelteni a járókelők figyelmét.

A gyülekezés egészen addig tartott, míg a bevásárlóközpont biztonsági őrei be nem avatkoztak, mivel a járványhelyzetre való tekintettel nem adott engedélyt senki az összejövetel megtartására.

A biztonsági őrök elmondása szerint Gődény kizárólag mint magánember tartózkodhat a bevásárlóközpont területén, viszont eseményt nem tarthat, így gyakorlatilag kidobták, hisz ezzel a céllal ment, nem mint magánember – írta az Origo.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.