Létrehozva: 2020.02.27.

Kiderült: erre készül a börtönben a győri késelő diák

H. András minden vágya, hogy a rácsok mögött is folytathassa a tanulmányait. A kitűnő tanuló győri diák, aki megkéselte a tanárnőjét, mindennap olvas és sokat tanul a rácsok mögött.

El szeretné végezni a középiskolát, majd egyetemre vagy főiskolára készül a rácsok mögött H. András. A győri fiatalember mindig is jó tanuló volt, és fontosak voltak számára az eredmények. Tavaly decemberben épp azért támadt késsel az osztályfőnökére, mert hármast adott neki. Az asszonytól, akinek a karját a támadás miatt meg kellett műteni, azóta bocsánatot kért, most pedig mintarab, és kizárólag a könyveivel foglalkozik.

Fotó: Kisalföld/H. Baranyai Edina

„Védencem teljes mértékben szabálykövetően viselkedik a börtönben, ez idáig semmi panasz nem volt rá. A rácsok mögött gyakorlatilag egész nap olvas. Egyik legfőbb célja, hogy folytassa a tanulmányait” – árulta el a Blikknek az emberölés kísérletével gyanúsított fiatalember ügyvédje, dr. Faragó Péter.

A nyomozási bíró előtt H. András elismerte tettét, állítása szerint a történtekre nem emlékszik. Kiderült az is, hogy a támadás előtt állandó szorongással és fejfájással küzdött, szülei be is jelentették egy pszichológushoz, aki azonban csak későbbre tudott időpontot adni. Ismerősei elmondása szerint Andrásnak nagyon fontos volt, hogy tiszta ötös tanuló legyen, nagyon félt, hogy amennyiben gyengébben teljesít, nem tud majd továbbtanulni.

Fotó: Police.hu

A szakértői vélemény szerint a fiatalember beszámítható volt a tett elkövetésekor.

„Komoly kétségeim vannak erről a szakvéleményről: szinte csak közhelyeket tartalmaz, semmi konkrétum nem derült ki arról, hogy a bűncselekmény elkövetésekor András milyen pszichés állapotban volt. Arról nem is beszélve, hogy a vizsgálatra két hónappal a késelés után került sor” – mondta az ügyvéd, aki azt is kifogásolja, hogy a kirendelt szakértő a végzettsége szerint nem is vizsgálhatott volna meg egy 18 év alatti személyt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő adat érkezett a magyar születésszámról

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét