Létrehozva: 2021.07.20.

Késsel tett pontot a vita végére az ittas szarvasi hentes

A hentes gyomortájékon szúrta a pultos élettársát, miután nem adtak neki többet inni a kocsmában.

Késelés lett a kocsmai iszogatás vége. A szarvasi hentest egy idő után ugyanis már nem szolgálták ki, mert túl részeg volt. Erre veszekedni kezdett a pultosnővel, hangosan kiabált vele, sőt meg is fenyegette.

A nő élettársa próbálta rendre inteni, de az ittas hentessel nem lehetett bírni. Hirtelen előkapta a nála lapuló kést és hasba szúrta a pultosnő védelmére kelő férfit. A gyomortájékon szúrt férfi élete csak azon múlt, hogy időben kiértek a mentők és megfelelő orvosi ellátást kapott.

Fotó: Pixabay

A 2019 nyarán elkövetett késelés miatt a Békés Megyei Főügyészség emelt vádat.

De nem ez volt az első eset, hogy a hentes erőszakos bűncselekményt követett el. Már korábban is elítélték, ráadásul a büntetés-végrehajtási intézmény zárkájából megpróbált elszökni.

A fellebbviteli főügyészség ezért azt javasolja, hogy maradjon a rácsok mögött, mert fennáll a szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélye.

„Esetében kizárólag a legsúlyosabb kényszerintézkedés, a letartóztatás további fenntartása mellett biztosíthatók az eljárás céljai. Az ügyészség indítványáról a Szegedi Ítélőtábla dönt„ – közölte a Ripost-tal a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség.

A szarvasi férfi tette öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

A régészek valószínűleg bizonyítékot találtak az amazonok létezésére Azerbajdzsánban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor