Létrehozva: 2021.04.02.

Micsoda meglepetés! Karikó Katalin szabadalma nem csak a Covid ellen adhat védelmet

Szenzációs hírek érkeztek: több olyan vizsgálat is folyamatban van, amelyekből kiderülhet, milyen halálos betegségek gyógyításában segíthet Karikó Katalin szabadalma.

Karikó Katalin Drew Weissmannal jegyzett szabadalma egy csapásra reflektorfénybe került, mivel a koronavírus elleni forradalmi vakcina kulcsa a magyar biokémikus által kutatott hírvivő, azaz messenger RNS. Ráadásul nemcsak a koronvírus elleni hatásos oltóanyag alapja lehet az mRNS, de például a szívgyógyászatban is sikeresnek tűnik.

Karikó Katalin (Fotó: Szegedi Tudomanyegyetem)

A kutató nemrég a szegedi Dugonics Társaság „Vírus és város” című beszélgetős sorozatának volt a vendége, ahol elmondta:

„Már a második fázisban vannak azok a kísérletek, ahol az infarktusos embereknek a szívét mentik az mRNS-sel – emelte ki Karikó Katalin, majd azt is elmondta: nemcsak a szívet érintő betegségek területén, de a rákos megbetegedéseknél is meglehetősen jó eredményeket érnek el az mRNS hasznosításával.

„A tumorba való injektálást azt én kezdtem el a BioNTech-nél, már azok a kísérletek is folyamatban vannak két éve. A felszínen lévő tumorokat, mint például a melanóma vagy egyéb, az arcon, nyakon megjelenő tumoroknál be lehet a tumorba nyomni egy mRNS-t tartalmazó keveréket, amely az immunsejteket odahívja, és megmutatja nekik, hogy „itt van a rák, ezt kell megölni”. Az állatkísérletek folyamán azt is kimutattuk már, hogy a tüdőből is minden áttétet ki tudtak irtani onnan az így betanított immunsejtekkel” – mesélte Karikó Katalin a szabadalma alapján végzett legfrissebb, áttörő kutatásokról.

Karikó Katalin elárulta, hogy 1993-ban már vakcinaként használtak francia kutatók mRNS-t, de abba a problémába futottak bele, hogy gyulladást okoz. Ezt a gyulladást több cég különféle speciális eljárásokkal igyekezett elkerülni, de végül a magyar biokémikust is csapatában tudó BioNTech módszere bizonyult eddig a legjobbnak, méghozzá azért, mert univerzálisan alkalmazható, és egyszerűbb az eljárásuk, mint a többieké.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem sokat takar Wolf Kati melleiből a mélyen dekoltált ruha

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább