RETRO RÁDIÓ

Így szúrta nyakon a rendőrnőt az erdőkertesi férfi

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 01. 23. 11:40

Családon belüli erőszak miatt állt bűnügyi felügyelet alatt V. László, aki csütörtök reggel támadt rá azokra a rendőrökre, akik hazaszállították őt a Váci kórházból.

A Ripost információi szerint a férfi nyakon szúrta a rendőrautóban a hátsó ülésen mellette ülő rendőrnőt, míg a sérült kollégája segítségére siető, kormánynál ülő rendőrt a kezén és az arcán sebesítette meg.

Képünk csak illusztráció!

Az ügy kapcsán nem csak az kérdéses, hogyan került a férfihez kés, de az is, hogy vajon miért támadt a rendőrökre? Hiszen, ha szökni akar, azt erőszak nélkül is megtehette volna, hiszen ügyének tárgyalása még tart, nem börtönbe vitték, hanem az otthonába...

 

Dr. Pásztor László, Erdőkertes polgármestere az eset kapcsán a következőket írta a Facebook oldalán:

„Tisztelt Erdőkertesi Polgárok!

Bűnügyi felügyelet alatt álló V. László, akit a rendőrök a Váci kórházból a Katona József utcai lakására szállítottak, a hazaérkezés előtt a két rendőrt a nála lévő késsel előre kitervelten nyakukon, kezükön, arcukon megsebesítette. Mindkét rendőr állapota stabil, kielégítő. V. László a Gödöllői Rendőrkapitányságon előállításra került.

Tisztelettel,

Dr. Pásztor László”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.