RETRO RÁDIÓ

Így karácsonyozzunk idén – ezt tanácsolja Rusvai Miklós virológus

Így karácsonyozzunk idén – ezt tanácsolja Rusvai Miklós virológus
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 12. 24. 09:00

Dr. Rusvai Miklós a közös ünneplés kapcsán osztotta meg a véleményét. Fontos dolgokra figyelmeztet.

Tavaly szigorú szabályok szerint karácsonyozhattunk, például csak tízen ünnepelhettek egy háztartásban. A virológus szerint azonban idén azok, akik oltva vannak, úgy készülhetnek az ünneplésre, mintha nem is lenne koronavírus a világon.

Dr Rusvai Miklós virológus (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)

„Az oltottak nyugodtan találkozzanak, örüljenek az ünnepnek, legyenek együtt. Nem kell különösebb korlátozás, maszk vagy távolságtartás. Azok, akik tudják, hogy átestek már a fertőzésen és védettek, szintén bátran ünnepeljenek, mintha mi sem történt volna. Az a kockázatos, ha oltott és nem immunizált személyek vannak egy légtérben, de ekkor is elsősorban az oltatlanok vannak veszélyben, mivel az oltottak hordozhatják a vírust tünetmentesen is, ami viszont az oltatlanokra nagyobb veszélyt jelent. Ilyenkor az oltatlanok csak abban bízhatnak, hogy a gyenge kórokozó képességű omikron fertőzi meg őket, és súlyosabb tünetek nélkül átesnek a betegségen, és így immunitást szereznek” – véli dr. Rusvai Miklós. „De én azt mondom, nem éri meg a kockázatot, mindenki inkább oltassa be magát!”

Képünk illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Figyelmeztet a virológus: Nem biztos, hogy biztonságos a nagyszülők meglátogatása!

Óvatosságra inti a rokonokat Rusvai Miklós, szerinte a nagyszülők látogatásánál ajánlott figyelembe venni, hogy mikor kapták meg az oltásukat.

„Teljesen érthető, hogy ezen a szép ünnepen a legnagyobb öröm az, ha a család, szülők, nagyszülők és gyerekek együtt vannak. Ugyanakkor a karácsonyi látogatások tervezésénél figyelembe kell venni, hogy a veszélyeztetett korcsoportban lévők, az idősek, így a nagyszülők, mikor kapták az oltásukat” – figyelmeztet a virológus. „Ha négy hónapja, az biztonságos, ha hat hónapja, az határeset, de ha a második oltás után fél évvel sem vették fel a 3. oltást, akkor már inkább nem kellene kockáztatni a találkozást velük, hiszen már jócskán lecsengőben van, vagy teljesen el is múlt a védettségük” – hívja fel a figyelmet Rusvai Miklós.

Fontos a családi találkozás, de még fontosabb, hogy mindenki egészséges maradjon az ünnepek alatt és után is!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.