Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2020.02.24.

Holtan találták meg a januárban eltűnt férfit Budapesten

Megtalálták Szeitl Gergely holttestét Budapesten, és már nincs is az eltűntként keresett személyek között a rendőrség honlapján.

A rendőrség közleménye szerint megtalálták a januárban eltűnt Szeitl Gergely holttestét.

A haláleset körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja, idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel. A közigazgatási eljárásra tekintettel a rendőrség további információt az eset körülményeiről nem ad.

A 38 éves Szeitl Gergely a II. kerületi Őzgida utcából a közeli erdőbe ment január 13-án, de nem tért haza. A férfi eltűnéséről szinte a teljes sajtó beszámolt. Szeitl az eltűnése napján nem jelent meg egy tai chi edzésen, ezután kezdték el keresni a rendőrök, majd a barátai, ismerősei is.

Az Index később kiderítette, hogy a férfi több százmillió forintnyi vagyont, köztük ismerősei, barátai pénzét kezelte, ezért eltűnése után az egyik barátja magánnyomozót bízott meg Szeitl felkutatásával, míg mások feljelentést tettek a rendőrségen.

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket Rómában - videó

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

ripost.hu

Férjhez ment Kunovics Katina, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Kiadta Ausztriának a brutális mozis gyilkost Magyarország

INSIDER

„Az angyalok őrizzék álmukat” - hátborzongató gyermeksírokra bukkant egy magyar csapat - Videó!

INSIDER

"Zsuzsi élete ajándék volt, amiért hálával tartozunk" - több százan kísérték el utolsó útjára Csire Zsuzsit

INSIDER

Borzalmas baleset Budán, rohantak menteni, a villamos is leállt