INSIDER

Helyszíni beszámoló: 11 óra a sürgősségi Covid-osztályon

Intubálás, fémkoporsó, nehezen lélegző idősek, hosszas várakozás, félelem a szemekben – munkatársunk egy napot töltött egy fővárosi kórház sürgősségi Covid-osztályán, miután beutalta a háziorvosa. Bár a várakozás nagyon hosszú és lelkileg is megterhelő volt, gyorsan és szakszerűen látták el, mint arról részletes és őszinte naplója tanúskodik.

10.00 – Katonák megmérik a hőmérsékletemet. A recepción elmondom: Covid-beteg voltam, a háziorvosom küldött a sürgősségire, és már el is irányítanak, de a kísérőm nem jöhet tovább.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

10:20 Negyedórája üldögélek a sürgősségi folyosóján, amikor nyílik az ajtó, és egy fémkoporsót visznek el. A várakozók elhallgatnak, döbbent csend lesz. Amikor eltűnik a koporsó, folytatódik a halk duruzsolás.

10:40 „Tartsa benn!” – mindig ezt mondja a doki, ha kijön a folyosóra. A röntgengépet néha a kerekein áttolja egy másik szobába, aztán megnyomja a felvételt készítő gép gombját.

11:00 Gurulós bőrönddel érkezik egy beteg, a neurológus küldte. Biztos mondtak neki valami infót előre, mert úgy számolt, hogy itt tartják.

11:15 Újabb beteg esik be, nagyon fáj a feje. „Nem látok!” – hajtogatja percenként, nagyon megsajnálom.

Fotó: MTI

11:40 „Jön egy légzési nehézséges” – szól ki az egyik doki. Mindenki az ajtót bámulja, én is. Egy harmincas férfit tolnak be a vizsgálóba, rossz bőrben van, egyre hangosabb beszéd szűrődik ki.

11:50 Érkezik egy nő, egyre türelmetlenebbek a várakozók. Elkapják a vizsgálóból kilépő orvost, mikor jutnak be végre. Az orvos türelmesen azt feleli: éppen intubálnak benn egy embert, emiatt talán hosszabban kell várni. Bár már két órája ülök itt, én is megértem: első az életmentés.

13:20 Megint „légzési nehézségest” hoznak, egy idős bácsit. Azt mondja, tegnap még fodrásznál volt, de éjjel rosszul lett. „88 volt a szaturációja, de oxigénnel most 97%” – mondja a mentő az orvosnak. Mintha a Doktor House sorozatba csöppentem volna, de most ez a szomorú valóság. A mentősök kedvesen átültetik az ágyba az egyik kórteremben.

13:50 Újabb légzési nehézséges: idősek otthonából hoznak egy nénit, nem nagyon tud beszélni, demens. Átmenetileg a folyosón helyezik el, pont előttem. Próbálok biztatóan rámosolyogni, de legszívesebben sírnék.

Képünk illusztráció Fotó: 123rf

14:30 Hangoskodik a fejfájós nő. Próbál elkapni egy orvost a folyosón, hogy adjanak neki fájdalomcsillapítót.

15:00 A dokikat nem tudom felismerni, mindenkin ugyanolyan a szkafander. Újabb orvos érkezik, megszámolnak minket, felveszik a később érkezettek adatait. 5 órája ülök itt, most már teljesen fásultan.

15:02 Fura fehér köpenyes lép ki az ajtón: rasztahaja van varkocsba fogva, mindkét fülében fültágító. Sokan teli vannak előítéletekkel, én kicsit remélem, hogy ő fog vizsgálni.

15:05 Behívnak! Felültetnek egy ágyra, szabaddá kell tennem a bokámat, EKG-t csinálnak. Közben egy fiatal doktornő vért vesz a könyökömnél, aztán berak egy kanült, hogy ha maradnom kell, ezzel már ne kelljen bajlódni. A csuklómból is vesznek vért, közben magyarázza a doki, hogy az artériából veszi, az oxigén sűrűségét vizsgálják majd belőle. Közben megérkezik a rasztahajú, ő vesz mintát az orromból, betolják a röntgengépet, mindenki más kimegy, nagy levegő, „tartsa benn!”, és kész. Alig 5 perc volt, hárman sürögtek-forogtak körülöttem. Előtte 5 órán át senki sem szólt hozzám, most meg mindenki nagyon kedves és odafigyelő volt.

15:13 Egy másik vizsgálóba hívnak be, kikérdeznek, milyen gyógyszert szedek, milyen műtétjeim voltak. Közben visszajön a rasztahajú, a gyorstesztem negatív lett hálisten, még egyszer mintát vesz, ezúttal torokból is. „Nemcsak Covid van a világon” – mondja az orvos, amitől megnyugszom. Mindenre gondolnak.

15:20 Húzza a karom a kanül, fáj a csuklóm, mindkét orrlyukamat megkínozták. Jó, hogy szólt egy kollégám, hogy hozzak kekszet, egyesével dugdosom be a maszk alá.

15:54 Futva érkezik egy orvos az emeletről, „újraélesztünk a harmadikon”, kiáltja. A fejfájós nőt és akit a neurológus küldött, már befektették, mindketten fertőzöttek. Egy néni már megkapta a leleteit, őt a kardiológiára viszik, egy urat még vizsgálnak.

16:05 A demens néni még ott fekszik, mintha rosszul lenne, szóljak, ne szóljak? Szólok, beviszik az egyik szobába.

17:40 Újra vért kell venni tőlem. Reméltem, hogy a kanül helyén, de nem, a másik könyökömet kérik. A doki a folyosón egy pillanat alatt leveszi, meg sem érzem, pedig egész nap nem ittam folyadékot és mivel nagyon vékony vagyok, általában macerás a vérvétel.

18:00 A néninek, akivel beszélgetek, van egy unokája és ma van a szülinapja. A lánya hozott neki csomagot, a recepcióról egy vidám srác hozza fel. Aztán a nénit elviszik.

19:10 Kiderítem, hogy az ambuláns lapomat kell felmutatnom, ha kiengednek és este 8 után megállít a rendőr. De még várnom kell rá.

20:00 Fáradt vagyok, éhes, kimerült, nyűgös. Ha nem lenne a kanül a karomban, egyszerűen kisétálnék.

20:40 Meghozza az orvos az ambuláns lapom. A tüdőm tiszta, a szívem rendben van, ahogy minden laborértékem is. Szóval nincs szövődmény. Csak posztcovid, az van. Marad a fejfájás, orrdugulás, torokfájás, kimerültség – de ilyen 11 óra után ez semmiségnek tűnik. Mikor kifelé megyek a kórházból, Gődény jut eszembe meg a vírustagadó haverjai, tudnék cifrákat mondani nekik arról, van-e Covid. Nem láttak még fémkoporsót meg kétségbeesetten ziháló idős embereket, mint ma én. De már negatív vagyok, ez is valami, és úgy tűnik, maradandó károsodás nélkül megúsztam a fertőzést.

És ezeket olvastad már?