Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.01.31.

Hazudott a másik Viking kapitánya, ő is áthajtott a fuldoklók fölött

Saját legénységének is hazudott Fegya, a Viking Idun ukrán kapitánya, akit most gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség a Hableány tragédiája miatt, majd pedig bűnügyi felügyelet alá került. Miután testvérhajója, a Viking Sigyn elsüllyesztette a Hableányt, az Idun segítségnyújtás nélkül átment a fuldoklók fölött.

Úgy haladt keresztül a Viking Idun a Hableány tragédiájának helyszínén – és feltehetőleg a fuldokló koreai utasokon -, hogy a hajó legénysége nem tudott a súlyos balesetről. Pedig mindkét Vikingnek ukrán kapitánya volt, akik a baleset utáni pillanatokban beszéltek egymással!

„Azt, hogy baleset történt, hallomásból tudtam meg, mert sem rádión, sem telefonon nem jelezte ezt senki” – árulta el a rendőröknek közvetlenül a tragédia után a Viking Idun hajógépésze, T. Gheorghe. – „Balesetkor vagy ha ember kerül a vízbe, le kell adni a vészjelzést, a hangosbemondón keresztül bemondani: „ember a vízben!”. Ilyent nem hallottam. Ha ilyet látok, akkor bedobom a mentőgyűrűt és én is kiabálok, ez a szabályoktól függetlenül is természetes.”

Fotó: Youtube

A másodkapitány sem tudott semmiről.

„A recepciós kolleganőtől tudtam meg, hogy baleset történt. A hajón van riasztó, de nem hallottam, hogy csengett volna” – áll P. Miodrag vallomásában. De még a Fegyát váltó másik kapitány, S. Rostyslav sem tudta pontosan, mi történt. A kapitány a szemébe hazudott, amikor megkérdezte, mi történt.

„A kapitány lent volt az én szobámnál, ott találkoztam vele. Fegya azt mondta, hogy lezárták a forgalmat és kikötési engedélyt kaptunk, a Navinfon azt mondták, hogy felborult egy hajó, és keresik az embereket” – vallotta a rendőröknek.

Fotó: Facebook

Pedig a Viking Idun hajón szolgálatban lévő kapitány, a Hableányt elsüllyesztő Viking Sigynt vezető Jurij C. régi barátja, a szintén ukrán Fedir nagyon is tisztában volt azzal, mi történt a Dunán. Ahogy a Ripost korábban beszámolt róla: a Viking Idun az ütközéskor a Parlament északi végénél járt, nagyjából 600 méterre a balesettől. Még akkor is csak 300 méterre közelítette meg a Margit-hidat, amikor a NAVINFO-n egy perccel a Hableány elsüllyedése után elhangzott az „ember a vízben a Margitszigetnél!” vészjelzés. Fegya látta, hogy megáll a Viking Sigyn, ám ő maga csak lassított az addigi 12 kilométeres sebességről 5 kilométeresre, és 1,5 kilométerrel hajózott át a híd alatt, de nem állt meg és kezdett mentésbe, bár lett volna rá lehetősége. Amikor az ijedt Jurij C. megkérdezte Fegyát, látott-e valamit, már elhagyta a baleset helyszínét.

Fotó: RIPOST

„Összeütköztem valamilyen hajóval. Látsz valamit mögöttem?” – kérdezte a Viking Sigyn kapitánya.

„Mögötted semmit nem látok” – válaszolt Fegya.

Mindeközben 35 ember az életéért küzdött a jéghideg Dunában. Csak heten menekültek meg, hárman is említenek vallomásukban egy nagy hajót, ami majdnem elütötte őket.

A rendőrség 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítja a Viking Idun kapitányát is, tegnap pedig a nyomozási bíró elrendelte bűnügyi felügyeletét. Tudjuk, hogy Jurij C. részére luxusapartmant bérel a cége, kérdés, ugyanilyen bánásmódban részesül-e a másik kapitány is…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Zelenszkijt likvidálhatják? Medvegyev felfedte a Nyugat brutális tervét

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát