tóth gabi
Legjobb barátját és egy ismerősüket késelte meg Gyulán R. Róbert, aki előző éjjel az érettségijét ünnepelte. A Ripost megtudta, miért vágta késsel arcon a legjobb barátját is a tettes.
A fiú 17 éves barátját, Leventét arcon szúrta, annak ismerősét, a 27 éves Gy. Rolandot megölte. Az osztálytársak a hír hallatán sokkot kaptak – tudta meg a Ripost.
Kedves fiúnak ismertem Robit, sosem gondoltam volna, hogy képes hasonlót tenni
– kezdte lapunknak egy fiatal lány a baráti társaságukból.
„Levente egy évvel Robi alatt járt, jóbarátok voltak. Együtt buliztak, ünnepelve Robi rendészeti suliban szerzett érettségijét, majd az utcán összefutottak az ismerősükkel, Rolanddal. Nem tudni, min vesztek össze, de Robi először az idősebbhez lépett és megszúrta, majd mivel Levente, látva a másik fiú súlyos sérüléseit, mentőt akart hívni, őt is megvágta az arcán. Levi Békéscsabán van kórházban. Az is kiderült, hogy Robi az eset előtt vagdosta saját magát, így lehet, hogy ha mással találkoznak, az is így jár...”
Az eset vasárnap hajnalban történt, a gyulai rendőrök egy órán belül elfogták a tettest közel a helyszínhez, egy mellékutcában. R. Róbert azt állítja, önvédelemből szúrt.