
„Most fogjuk tudni elfelejteni” - keserű dráma után fantasztikus siker a kosaraslányoktól
Törökország ellen nyert a csapat. A női kosárlabda-válogatott kijutott a világbajnokságra.
Kijutott a női kosárlabda-válogatott a világbajnokságra. A fantasztikus sikerhez a selejtezőn a házigazda törökök legyőzése kellett, a mieink 89-74-re nyertek. A magyar együttes története során hatodszor lesz vb-résztvevő, utoljára 1998-ban voltunk ott a tornán.

Völgyi Péter szövetségi kapitány szerint tovább fejlődhet a válogatott.
„Megmondtam a lányoknak, hogy képesek vagytok erre. Büszke vagyok rájuk, ebben a csapatban még nagyon sok van. Felkészülünk a világbajnokságra és odatesszük magunkat” - mondta a siker után a szövetségi kapitány.
A csapat két éve hasonló körülmények között maradt le az olimpiáról, most győztes lett az utolsó meccs, így világbajnoki szerepléssel kárpótolják magukat a lányok.
Most fogjuk tudni elfelejteni azt, ami az olimpiai selejtezőn történt
- mondta Takács-Kiss Virág, a mieink klasszisa
Berlinbe utazik a kosárlabda-válogatott
A magyar női válogatott 1998-ban a tizedik helyen zárt. Az eddigi legjobb helyezése az ötödik volt, amelyet 1957-ben szerzett meg Rio de Janeiróban. Az isztambuli csoportból a kontinensbajnokként már kvótát szerzett Ausztrália mellett három csapat - Magyarország, Törökország és Japán - jutott ki a szeptember 4. és 13. közötti berlini vb-re.






