Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.04.04.

Gyilkosság történt este Budapesten: a villamoson végeztek a 25 éves férfival

Egy háromfős csoport kötött belé, a villamoson késelték halálra.

Megszúrtak egy férfit Budapesten egy villamoson, belehalt sérüléseibe – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság péntek este a police.hu honlapon.

MTI/Mihádák Zoltán

A közlés szerint a VIII. kerületi Orczy téren, a 28-as villamoson szúrtak meg egy 25 éves férfit, akinek életét a kiérkező mentők sem tudták megmenteni.

A helyszínre érkező rendőrök megállapítása szerint az áldozat a barátjával utazott, és egy háromfős csoport keveredett szóváltásba velük. A vita hevében a háromfős társaság egyik tagja szúrta meg a 25 éves férfit, majd társaival együtt a helyszínről elmenekült.

MTI/Mihádák Zoltán

A rendőrök 23 percen belül elfogták a 38 éves D. Károlyt és a 25 éves L. Annát, majd a közelben található MÁV telepen a 43 éves L. Jánost is, akik összefüggésbe hozhatók az emberöléssel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés gyanúja miatt indított nyomozást, és megkezdte az elfogottak kihallgatását – derül ki a közleményből.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát