RETRO RÁDIÓ

Fordulat a darnózseli hentes ügyében: ez a döntés született a bíróságon

Fordulat a darnózseli hentes ügyében: ez a döntés született a bíróságon
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 10. 06. 19:50

Letartóztatták N. Jánost, akit sokan csak a darnózseli hentesként emlegetnek.

A bíró indokolása szerint nagy a kockázata annak, hogy a férfi elszökik vagy elrejtőzik az ítélet elől. A Kúria ma tárgyalta az ügyet harmadfokon. A férfi eddig szabadlábon védekezhetett, most viszont az a döntés született, hogy elrendelik a letartóztatását.

Mint a Ripost is többször beszámolt róla, a férfit azzal vádolják, hogy megölte feleségét, N.-né Kovács Juditot 2014 májusában, akivel éppen válófélben voltak. A gyanú szerint a holttestet a házukban lévő húsfeldolgozóban feldarabolta, ledarálta, maradványait elégette, majd szétszórta a közeli réten.

A darnózseli hentes ügye hat éve zajlik, de azóta sem született jogerős ítélet az ügyben. Korábban első fokon és a megismételt eljárásban a férfit már kétszer felmentették. Utoljára 2019 októberében, másodfokon hirdettek ítéletet: akkor hét év börtönbüntetésre ítélték a vádlottat halált okozó testi sértés bűntette és könnyű testi sértés bűntette miatt.

A bíró akkori indokolása szerint ugyanis azt nem lehetett teljes bizonyossággal kimondani, hogy a vádlott ölte meg a feleségét, az viszont biztos, hogy egyedül semmisítette meg a testet, majd szórta szét a maradványokat.

A férfi végig ártatlannak vallotta magát, az ítélethirdetésnél mindenki fellebbezett, így került az ügy a Kúriára. A tárgyalás majd október 13-án folytatódik, ahol az utolsó szó jogán megszólalhat N. János is.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.