Létrehozva: 2020.11.24.

Felállították az Ország Karácsonyfáját a Parlament előtt – fotók

A fa mintegy 17 méter magas és 4 tonnás.

A fát a székesfehérvári hivatásos tűzoltók vágták ki a Surányi utcai ház kertjében, majd daru segítségével a Magyar Honvédség speciális szállítójárművére emelték.

Fotó: MTI/Lakatos Péter

Az Ország Karácsonyfáját kedden az Országház előtt állították fel a tűzoltók egy daru segítségével, miután a mintegy 17 méter magas és 4 tonnás ezüstfenyőt Székesfehérvárról a Magyar Honvédség segítségével átszállították a Kossuth Lajos térre.

Fotó: MTI/Lakatos Péter

Molnár Imre tulajdonos elmondta: családjukban már tavaly felmerült a gondolat, hogy felajánlják a fenyőt, de végül idén került rá sor. Az interneten keresztül tették meg a felajánlást, fényképekkel bemutatva az illetékeseknek a fenyőt, amely elnyerte a döntéshozók tetszését – írja az MTI.

Fotó: MTI/Lakatos Péter

A tulajdonos nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy az eddig a házuk előtt álló fából lesz az Ország Karácsonyfája.

Daruval emelik az ország karácsonyfájának felajánlott fenyõt Székesfehérváron 2020. november 23-án. – MTI/Vasvári Tamás

Megjegyezte, hogy az ingatlan előző tulajdonosa ültette negyven évvel ezelőtt a mostanra 15 méter magassá, 70-80 centiméter törzsátmérőjűvé erősödött ezüstfenyőt, amely akkor is karácsonyfaként szolgált, és „most ismét ezt teszi, de az egész ország örömére”.

Fotó: MTI/Lakatos Péter

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra

INSIDER

Járványveszély: a kormány megvédi a perrel támadott gyermekorvosokat

INSIDER

Úgy szálltak ki, mint egy tankból: gyermekes apuka karambolozott Érden - Fotók

INSIDER

Hajrá, magyarok! Országjárásba kezdenek a jövő sportsikerei érdekében