Létrehozva: 2019.12.02.

Ezt teszi kárpótlás helyett a Viking a Hableány károsultjaival

Úgy tűnik, hogy a Viking cég félvállról veszi a Hableány tragédia károsultjait: a nevükben eljáró ügyvédek és biztosítási szakemberek nem tudtak felmutatni sem hivatalos megbízólevelet, sem a Viking Sigynre kötött biztosítási szerződést. Sőt, a svájci cég hetek óta a károsultakat képviselő ügyvédek levelére sem reagál.

Miközben a Hableány tragédia felelősének kérdése egyre kevésbé kétséges, a Viking Sigyn hajó svájci tulajdonosa viszont, úgy tűnik, amíg csak lehet, megpróbál kibújni a kártérítési kötelezettsége alól. Már hat hónap telt el a baleset óta: 2019. május 29-én este kilenc órakor tarolta le Jurij C. a 150 méter hosszú, hatalmas szállodahajóval az épp kikötéshez készülő Hableányt. A városnéző kishajó 30 másodperc alatt elsüllyedt, fedélzetén 35 emberrel: 33 dél-koreai turistával és a 2 fős magyar legénységgel. A szörnyű balesetet mindössze heten élték túl, annak ellenére, hogy többen is felbukkantak a Duna mélyéből. Az őket elsodró Viking Sigyn azonban nem állt meg, hanem rendületlenül haladt tovább, sőt a mögötte érkező testvérhajója, a Viking Idun is áthajtott a baleset helyszínén, anélkül, hogy akár egy mentőcsónakot is a vízre bocsátott volna.

Jurij C.

Jurij C.-t, a Viking Sigyn kapitányát halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével és 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolta meg a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség. A Viking Idun legénységének felelősségét külön eljárásban vizsgálja a rendőrség. A károsultak pedig most már szívesen látnának némi kártérítést a cégtől, hiszen fél év is eltelt a baleset óta.

„Egyelőre egy helyről, a Hableány tulajdonosától, a Panoráma Deck Kft.-től kaptunk egy gyorssegélyt, nem sokkal a baleset után. A munkahelyi baleset miatt nekik is benyújtottuk a kárigényünket, illetve egy svájci kolléga most segít kiszámolni, hogy mennyit kérhetünk a Viking Sigynt üzemeltető cégtől” – fejtegette dr. Gulyás Krisztián, a Hableány egykori kapitányának, Lombos László családjának képviselője. „A Viking cég képviselőivel eddig még nem találkoztam, bár tudom, hogy jártak már Budapesten.”

A Ripost információi szerint a megbeszéléseket a Hableány tulajdonosával, a Panoráma Deck Kft.-vel folytatták a Viking képviselői. A hajóztatással foglalkozó cégnek is tetemes a kára: nem csak a közel 100 millió forintot érő kishajót veszítette el, hanem számolnia kell a hírneve leértékelődésével és a megrendelések elmaradásával is. Lapunk úgy tudja, a becsült kár nagyjából 1-1,5 milliárd forintra rúg.

„Mi már kértünk kártérítést a Viking cégtől: annak rendje és módja szerint hivatalos levélben jeleztük a kárigényünket. Ennek már több mint két hete, azóta érdemi válasz nem érkezett tőlük” – fejtegette dr. Sógor Zsolt, a Panoráma Deck Kft.-t képviselő ügyvéd.

Uszályon fekve vizsgálták át

Úgy tudjuk nemrég Magyarországra érkeztek annak a svájci biztosítónak az emberei, akik a Viking Sigynt biztosították. A biztosítási szerződést azonban, amelyből kiderülhetne, hogy mekkora összegig fedezik a hajó által okozott károkat, nem mutatták be. A tárgyalás részleteit pedig titkosították.

„Ilyen biztosítása a Hableánynak is volt, a mi biztosítónknál azonban ez idáig senki nem jelentkezett kárigénnyel, hiszen nyilvánvaló, hogy nem a mi hibánkból történt a baleset” – folytatta az ügyvéd. „Egy neves magyar ügyvédi iroda is megkeresett azzal, hogy ők képviselik a Viking céget, megbízólevelet azonban nem tudtak mutatni. Talán arra vártak, hogy bemondás alapján tárgyaljunk velük, mintha amatőrök lennénk…”

Svájcban dönthetnek a milliárdos polgári perekről

A kártérítésért folyó polgári pereket elképzelhető, hogy Svájcban fogják lefolytatni. Az már biztos, hogy ennek nincsen jogi akadálya. Amennyiben nem sikerül a Viking Cruises-nak peren kívül megegyeznie az áldozatok hozzátartozóival, úgy fejenként akár 300 millió forintot is kérhetnek a svájci gyakorlat alapján.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

mandiner.hu

Kiszállt a brüsszeli rendőrség, hogy ellehetetlenítsék a konferenciát, ahol Orbán fog beszélni (VIDEÓ)

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

magyarnemzet.hu

Puszit dobott az idős férfi a fiatal nőnek, öt perc múlva már nem élt

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Újabb riasztást adtak ki: pokoli, ami perceken belül lecsap több vármegyére is

INSIDER

Hihetetlen módszerrel verte át az embereket a csaló, még egy magyar minisztert is belekevert

INSIDER

Ennyi pénzt lehet most keresni a Lidlben, és van egy csomó hely

INSIDER

Bekapcsolták a viharjelzőket a nagy tavainkon: nem árt figyelni őket!