RETRO RÁDIÓ

Ezt látni kell, virtuális sétát szervez a nyugdíjas informatikus a Mátrába!

Ezt látni kell, virtuális sétát szervez a nyugdíjas informatikus a Mátrába!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 04. 29. 08:25

Egyszerű, de nagyszerű ötlettel örvendeztette meg sorstársait és a diákokat egy recski nyugdíjas. Hegedűs László a 360 fokos gömbpanorámák segítségével visz el a természetbe.

„Az otthonukba zárt embereknek és a diákoknak szeretnék kedveskedni a szabadban tett kirándulás illúziójával” – mondta el a Ripost-nak Hegedűs László. A nyugdíjas informatikus egy 360 fokos képhez 38 fényképet készített, azokat rakta össze, lényegében ugyanazzal a módszerrel, mint a Google Street View alkalmazás, csak kisebb technikai háttérrel és egyedül.

„A sétán való részvétel nem igényel számítógépes tudást, könnyen kezelhető a program, számítógépen és okos telefonon keresztül is nézegethető” – magyarázta a készítő. „Azt remélem, egyúttal kedvet csinálok ahhoz is, hogy a járvány végeztével személyesen is felkeressék a látogatók a hazai tájakat. Ez a virtuális séta arra is jó, hogy elkészítsük a bakancslistánkat, nézzük meg, melyek azok a helyek, ahová majd el szeretnénk menni. Oktatási célra is használható a gömpanorámás séta, a gyerekek így jobban megérthetik a földrajzot.”

László akkor is fent hagyja majd a weboldalon a képeket, ha vége a járványnak, sőt bővíteni szeretné a kínálatot.

Gyöngyös a következő cél, de nagyon sok ötletem van és szeretném frissíteni is a képeket újabbakkal” – tette hozzá.

 

Itt nézheted meg a Mátrát úgy, ahogy korábban talán még sosem láttad: www.dydudu.hu

 

Fotó: dydudu.hu

200 gömbpanoráma összekapcsolásával járhatók be a Mátra tájai és települései virtuális sétával.

Fotó: dydudu.hu

A térképen piros korongok jelölik a gömbpanoráma helyét. A gömbpanorámás képek által sokkal inkább úgy érezzük, hogy ott vagyunk, mint egy videót nézve. Minden irányban forgathatjuk a képet, mi döntjük el, hogy virtuálisan merre megyünk. A sárga nyilakra kattintva a következő gömbpanorámára tudunk ugrani. Eger, Hollókő, Kékestető és a TV torony is bejárható virtuálisan. Megtudtuk: László egyúttal amatőr csillagász, így a Piszkéstetőn található csillagvizsgálót belülről is megmutatja. A Verpelét mellett található Magyarország egyetlen vulkanikus krátere, melyről szintén készült gömbpanoráma.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.