Létrehozva: 2021.08.19.

Ezekből a programokból válogathatsz a hosszú hétvégén, ennyibe kerül a Szent István sör

Minden magyart Budapestre várnak csütörtöktől vasárnapig, hiszen rengeteg program és látványosság lesz a fővárosban Szent István napja alkalmából, de sok vidéki településen is szerveznek ünnepet.

Ezúttal járványügyi korlátozások nélkül nézhetjük a légi parádét, a minden korábbinál nagyobb tűzijátékot, élvezhetjük a Mesterségek utcáját és megkóstolhatjuk az Ország Tortáját és sok más finomságot az Ízek utcájában. A sör pedig mindenütt egységesen 350 forint lesz csak!

4,3 kilométer hosszan látható a rakpartról a tűzijáték

Európa legnagyobb tűzijátékával ünnepelünk idén, ami a Duna mindkét oldaláról egyformán látszik majd, de a Dunáról hajóról vagy éttermek teraszáról is megcsodálható. Különleges fényfestéssel, 100 drónnal készülnek és mintegy 40 ezer rakétát lőnek fel 20-án este, 14 uszályról és 65 pontonról. Narráció is lesz aláfestésként, nem csak zene.

Budapest, 2018. augusztus 20.
Tûzijáték a Duna felett Budapesten a nemzeti ünnepen, 2018. augusztus 20-án.
MTI Fotó: Mónus Márton

A program este 9-kor kezdődik, az első rakétákat a Duna vízfelületéről lövik fel. A műsor 35 perces lesz, ebből 25 perc folyamatos tűzijáték. Minden felvonáshoz tartozik majd egy-egy meghatározó szín: a „vér és harc” például piros, a „magyarnak lenni” trikolór színekkel jelenik majd meg. Idén a nagyobb rakétákat a Margit hídról és a Petőfi hídról, valamint 14 folyami bárkáról lövik fel, a nagyobb uszályokat „gyöngysorszerűen” össze is kapcsolják majd. Az Erzsébet hidat és a Szabadság hidat feldíszítik, mindkettőn lesz görögtűz is. A tűzijátékot szükség esetén – például vihar miatt – azonnal le tudják állítani.

Minden gépünk elszáll az Országház felett

A 20-án reggel 9-kor kezdődő és csaknem egy órás légiparádé is grandiózus lesz idén: az Országház felett három vadászgép húz majd piros, fehér, zöld csíkot. Az összes Magyarországon elérhető gép, helikopter részt vesz a különleges felvonulásban, köztük a WizzAir utasszállítója, de ejtőernyősöket is láthatunk majd. A katonai bemutatón az érdeklődők megbizonyosodhatnak a megújuló, erős Magyar Honvédség képességeiről.

Budapest, 2019. augusztus 19.
A Magyar Honvédség JAS 39 Gripen típusú vadászgépei a Parlament felett a nemzeti ünnep alkalmából tartott légi parádén 2019. augusztus 20-án.
MTI/Koszticsák Szilárd

Több mint 20 helyszínen várnak programok

Idén is lesz zászlófelvonás, tisztavatás, Áder János köztársasági elnök átadja a Szent István-rendet, majd átadják a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseket és több, a koronavírus-járvány miatt elmaradt elismerést is. Az ünnepi rendezvényeket úgy állították össze, hogy minden korosztályra gondoltak, a fővárosban több mint 20 különböző helyszínen lesznek érdekes, ingyenes programok. Csak néhány ízelítőül:

  • Augusztus 20-án 9-kor kezdődik a légiparádé.
  • Augusztus 20-án 10 órától felvonulás lesz az Andrássy út 1-től a Hősök teréig.
  • Az ünnepi Szentmise és Szent Jobb Körmenet augusztus 20-án délután 5-kor kezdődik a Szent István Bazilikában.
  • Augusztus 20-án este 9 órakor kezdődik minden idők leglátványosabb tűzijátéka.
  • A Budai Várban a Tóth Árpád sétányon kap helyet a Hősök útja.
  • A Gellérthegyen, a Filozófusok kertjében komolyzenei koncertsorozat lesz Panorama Classical címmel.
  • A Retro Tabán felidézi a kultikus tabáni fesztiválokat. Fellép többek közt a Ladánybene 27, Szikora Róbert és az R-Go, Török Ádám és a Mini, a Beatrice, Deák Bill Gyula, a Hooligans és a Skorpió.
  • Utcazene és Foodtruck Show-t rendeznek a Szabadság téren, 12 helyszínen 14 ország zenészei 151 koncerttel szórakoztatják a közönséget.
  • A Várkert Bazár előtt lesz a Magyar Ízek Utcája.
  • A Városliget Gyerekligetté alakul, számos programot kínálva a kicsiknek.
  • Az Alkotmány utcán a Városok sétánya kiállítás keretében a Kossuth térnél látható az újjáépített Aranyvonat.
  • A Március 15. téren, a SportHősök állomáson kiemelkedő sportolóinkkal lehet találkozni és interaktív sportjátszótér is várja a mozgás szerelmeseit.
  • A Vigadó téren az Operett Korzó színpadon a Budapesti Operettszínház művészei lépnek fel.
  • Először lesz ingyenes a Mesterségek Ünnepe, az ország legnagyobb népművészeti fesztiválja a Budai Várban.
  • További programok és információk: szentistvannap2021.hu

    350 forint egy korsó Szent István napi sör

    A rendezvényeken egységes, elérhető árú étel-ital kínálat lesz. A Szent István Nap söre, a Borsodi Világos csapolva 350 forintba kerül majd. A félliteres Naturaqua ásványvíz 190 forint, a limitált kiadású félliteres kóla 290 forintba kerül egyedi Szent István Nap címkével. Háromféle szendvicset árulnak majd a Szent István Napi Bisztrókban, egységesen 390 forintért. A kínálatot a Hilltop borászat háromféle minőségi bora és a Mátyás Pálinkaház kétféle pálinkája szinesíti. A műanyag poharakat a fenntarthatóság jegyében szelektíven visszagyűjtik, cserébe nemzeti színű szilikon karkötőt kaphatunk.

    Megkóstolható a Napraforgó és Beszterce rózsája

    Magyarország tortáját, a Napraforgót idén Fodor Sándor, a Habcsók Cukrászda cukrászának receptje alapján készítik mindenhol. Magyarország cukormentes tortája, a Beszterce rózsája is kapható lesz a cukrászdákban augusztus 20-tól.

    Megnyílik és ingyen látogatható a gyönyörű Szent István-terem

    Elkészült a Budavári Palota ékszerdoboza, a Szent István-terem. Történelmi hangulata és páratlan kialakítása számos szakértő sok éven át tartó munkáját dicséri és megérdemli a figyelmet.

    Fotó: Várkapitányság.hu

    Solymári az Ország kenyere

    Szent István napja hagyományosan az új kenyér ünnepe is egyben. A hagyományos búzakenyereket felvonultató, az Ország kenyere kategóriában idén a Hel Pékség Solymár gyöngye fantázianevet viselő kenyere győzedelmeskedett. A Varró Zsolt pék elképzelése alapján készült kenyér csupán 4+1 összetevőből áll: liszt, víz, só, élesztő és az idő, ami ebben az esetben 72 órát jelent. A kenyér rozslisztről indított kovásszal készül, ami nem tartalmaz élesztőt, csupán a dagasztásnál kerül bele egy kevés. Ez is megkóstolható az ünnepen.

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

    metropol.hu

    „Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

    mandiner.hu

    Szöllősi György a hallgató Milák Kristófról: Példaképnek lenni kötelességekkel is jár

    ripost.hu

    Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

    mandiner.hu

    Elemzést közölt a Politico: nem véletlenül van kibukva Trump Ukrajnára

    origo.hu

    Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

    mindmegette.hu

    Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

    she.life.hu

    A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

    ripost.hu

    "Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

    INSIDER

    Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

    INSIDER

    Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

    INSIDER

    Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

    INSIDER

    Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

    INSIDER

    Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

    INSIDER

    Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra

    INSIDER

    Járványveszély: a kormány megvédi a perrel támadott gyermekorvosokat