Létrehozva: 2020.12.21.

„Ez már nekem is sok volt” – fájdalmas vallomást tett a férj, akinek a feleségére egy öngyilkos zuhant rá Kelenföldön

Az özvegy fél, hogy az ünnepek miatt még mélyebbre kerül majd, de gyermekei miatt próbál kitartani.

„Pokoli lelki mélységbe kerültem és félek, hogy az ünnepek még nehezebbek lesznek” – vallotta be őszintén Bronz Gábor, aki idén nyáron tragikus körülmények között vesztette el feleségét, két gyermeke édesanyját. Erzsébet éppen kilépett a kelenföldi társasház bejárati ajtaján, amikor a 14. emeletről egy öngyilkos férfi rázuhant.

Bronz Gábor
Fotó: Bors

Gábor az utóbbi hónapokban mindent megtett, hogy erős maradjon, hiszen tudja, hogy gyerekeinek szüksége van rá. Novemberig ez némiképpen sikerült is, az elmúlt hónapban azonban a fájdalom egy újabb sötét bugyrát ismerte meg.

Fotó: Bors

„Azt hittem, már kicsit jobban vagyok, de aztán gyors egymásutánban jött a halottak napja, az Erzsébet-névnap és a megismerkedésünk évfordulója is. Ez már nekem is sok volt, megroppantam lelkileg. Sajnos ebből az állapotból azóta sem sikerült kimászni, félek, az ünnepek még inkább a mélybe taszítanak majd. Szörnyen hiányzik a feleségem, nekem ő volt a másik felem, pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Egyedül az tartja bennem némiképpen a lelket, hogy a két gyermekem napról napra jobban van, szerencsére az ő lelkük még hamar gyógyul. Az óvodában Márton és a társai csodálatos karácsonyi előadást tartottak, fantasztikus volt látni ezeket a tiszta lelkű gyerekeket, ahogy teljes szívükből énekeltek. Bárcsak Erzsébet is ott lett volna„ – csuklott el Gábor hangja.

A gyászoló férj mellett az első pillanattól kezdve ott a családja, szülei rengeteget segítenek neki a gyermekekkel kapcsolatos teendőkben.

„Nem győzök elég hálás lenni nekik. A karácsonyra is együtt készülünk, hiszen a picik minden szépet és jót megérdemelnek. Legalább a külsőségekben megteremtünk mindent, amit csak tudunk, azt pedig elrejtem a srácok elől, amit a szívemben érzek. Életünk legszebb évének indult a 2020-as, de a legborzalmasabb lett” – vallotta be a Blikknek Gábor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast