RETRO RÁDIÓ

Erről jobb tudni: szigorítás jön a húspultoknál

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 12. 06. 09:45

Jelentős változással szembesülhetnek nemsokára a hazai vásárlók a boltok húspultjainál.

Lényeges változásra kell számítani a húspultoknál: sokkal több információt tudhatunk majd meg az áruról, hamarosan ez nem a henteseken fog múlni. Január 15-től ugyanis minden kereskedőnek fel kell tüntetnie a friss, hűtött vagy fagyasztott húsok származási országát. Mindez egy nemrég megjelent rendelet alapján történik majd, ami jelentősen megváltoztatja a húspultokból árulható sertéshús jelölési követelményeit.

Az új szabályozás szerint az eladóknak ezentúl a nem előre csomagolt, friss vagy hűtött hús eredetét is fel kell tüntetniük. A jelölési kötelezettség a sertéshús mellett a juh-, a kecske- és baromfitermékekre is vonatkozik. A származási ország nevét jól látható módon, világos háttéren sötét betűvel és minimum fél centiméteres betűmagassággal kell megjeleníteni. A kétszáz négyzetméternél nagyobb alapterületű boltoknak pedig az adott ország neve mellett zászlóval is jelölniük kell az áru eredetét. A szabályozás alól a nyesedék és a darált hús képez kivételt.

A lépéssel tovább erősödhet a vásárlói tudatosság és javulhat a magyar áruk versenyképessége, mivel egyre többen keresik a hazai árut – írja a Magyar Nemzet.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.