Létrehozva: 2019.08.11.

Elmenekült a balotaszállási kutyakínzó, nem mer a háza közelébe menni

A kutyakínzó fiával együtt tûnt el a tanyájukról.

Továbbra is rejtegeti családja azt a balotaszállási nőt, aki jelenleg az ország első számú közellenségének számít, mióta elterjedt róla egy videó, melyen a kutyáját a kocsija mögé kötve a halálba húzta, majd családja segítségével élve eltemette a magatehetetlen ebet. Az állat bűne csupán annyi volt, hogy a viharok alatt annyira rettegett, hogy láncát eltépve megszökött.

Nemcsak a helyieket, egész hazánkat megdöbbentette az embertelen tett, már másnap állatvédők demonstráltak H. Balázsné Magdolna tanyája előtt, több ezren az asszony életét fenyegetik, így a nőt a botrány kirobbanása után a gyerekei csempészték ki a tanyáról, és azóta is rejtegetik.

"Az egyik fiával élt együtt, de mai napig nem láttam egyiket sem, a fiú is elmenekült, ő is tarthat a bosszútól. Azt sem tudjuk, hol bújtatják, senkinek nem árulták el" – mondta el a Borsnak a család egyik ismerőse.

"Biztos, hogy nem hozzák haza. De nem is várjuk vissza" – szögezte le a férfi.

A gyomorforgató videó nemcsak minket döbbentett meg, a külföldi sajtót is bejárta, már osztrák és német lapok is cikkeznek a barbár nő tettéről.

Úgy tudni, hogy az állatvédő szervezetek további demonstrációkat is terveznek a környékre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban