kulcsár edina
Jánossomorján, majd Mosonmagyaróváron is elgázolt egy kerékpárost, előbbi a helyszínen életét vesztette. Az ámokfutó segítségnyújtás nélkül elhajtott, de a rendőrség megtalálta a szlovák rendszámú autót és annak sofőrjét is.
Két kerékpárost is elgázolt hétfőn hajnalban, Győr-Moson Sopron megyében egy ámokfutó. Az egyik elütött nő a helyszínen életét vesztette, másikukat kórházban ápolják. Kiderült: ugyanaz az autó gázolt mindkétszer, a sofőr pedig mindkét alkalommal segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Kár volt, a rendőrség megtalálta Mosonmagyaróváron a szlovák rendszámú autót, és azóta már annak sofőrjét is előállították.
Hajnal fél ötkor Jánossomorján, a Szabadság utcában egy Andau irányába közlekedő sötét színű terepjáró ütött el egy kerékpárost, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az autó sofőrje segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Nem sokkal később, 5 óra körül Mosonmagyaróváron, a Szent István király úton gázolt el egy sötét színű terepjáró egy kerékpárost, majd a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A megsérült kerékpárost a mentők kórházba vitték.
Kiderült: mindkét esetben ugyanaz az autó gázolt, tehát egy ember egymásután két kerékpárost is elgázolt. A rendőrség pár óra alatt sikerrel is járt, a Móvár Press értesülései szerint a kamerafelvételek alapján azonosította a járművet ès Mosonmagyaróvár területén megtalálta, majd a sofőrt is előállították.