Létrehozva: 2018.02.20.

Durva, mi történik a sörrel, tíz éve nem láttak ilyet a szakemberek

Míg a gyártók 4-5 százalékkal adják drágábban a folyékony kenyeret a kereskedõknek, az jóval drágábban kerül a vásárlók kezébe. Ennek oka, hogy a sör alapanyaga kétszer annyiba kerül, mint egy évvel ezelõtt.

Növelték a sörök átadási árát a külföldi tulajdonú, magyarországi sörgyártók és forgalmazók – értesült piaci forrásokból az Agrárszektor. A portál szerint a három legnagyobb hazai sörgyártó vállalat, a Heineken, a Borsodi és a Dreher is 4-5 százalékkal emelte termékei árát. A %Ripost% utánajárt az egykori és a friss áraknak!

 

Megugrott a komló iránti kereslet

Egyre többen vágnak bele a sörfőzésbe, emiatt jelentősen megnőtt az alapanyag, a komló iránti kereslet, ennek árfelhajtó hatása okozza a sördrágulást.


"A folyékony kenyérhez elengedhetetlen komlókészletek nagysága nem változott, a kereslet viszont megugrott. Léteznek olyan komlófajták, mint a Magnum, amelynek kilójáért tavaly 7,2 eurót, azaz nagyjából 2200 forintot kellett fizetni, idén viszont 15 eurót, azaz 4500 forintot kérnek érte!" – tudta meg a %Ripost% Kovács Józseftől, a Legenda Sörfőzde vezetőjétől.

Nemcsak a komló okozza a drágulást, a béremelkedések miatt jelentősen megnőttek a fizetések is

– tájékoztat Kovács József. – "Nemrég egy 200 ezer forintos bér aránylag jó fizetésnek számított a söriparban, ma már lassan a 350 ezer forint is kevés! Ezt pedig áremeléssel lehet kigazdálkodni" – teszi hozzá.

Tíz éve nem volt ekkora drágulás

A sör azon termékek egyike, amely leginkább képes tartani az árát a piacokon.  A szakértők azt mondják, tíz év alatt alig drágult, ám most jelentős változásra készülhetünk. Főleg a nagyipari, vagyis a világos sörökért kell majd többet fizetnünk. A folyamat tavaly év végén elindult, de mostantól folyamatosan lehet majd érezni a hatását!

 

Arról, hogy melyik sör mennyivel drágult, illetve, hogy melyik sörfajta ára emelkedett meg a legjobban, és, hogy milyen változást hoz ez a kocsmákban, a keddi %Ripost% napilapban olvashatsz! Keresd az újságárusoknál!
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

Kekeckedett Szijjártóval a külföldi műsorvezető, a miniszter frappáns mondattal tette helyre (Videó)

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hol a legolcsóbbak a laktóz- és gluténmentes termékek a hétvégén? Az Árfigyelő segített megtalálni a legjobb árakat!

INSIDER

Megküzdött a fogyásáért Eszter: "Ez a százegyedik életmódváltásom"

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe