tóth gabi
Dr. Rusvai Miklós szerint nagyon valószínű, hogy a negyedik hullám jönni fog, de nem lesz nagy baj. Hogy miért nem? A virológus elárulta, és azt is, mivel kerülhető el és kik lesznek nagyobb biztonságban.
Dr. Rusvai Miklós virológus szerint a negyedik hullám esetében gondosan meg kell különböztetni a fertőzöttek számának növekedését a betegek, a lélegeztető gépen lévők, és az elhunytak számának növekedésétől.
„A fertőzöttek számának növekedése elkerülhetetlen, és már most is látszik, hogy hétről-hétre Magyarországon is egyre magasabb, nem beszélve egyes környező országokról. Az oltás a fertőzést nem akadályozza meg. Ha a fertőzöttek száma növekszik, de a betegek és az elhunytak száma nem, ez azt jelenti, hogy a vakcina teljesíti a kötelességét.Ettől nem kell bepánikolni, ezt el kell fogadni, mint természetes velejáróját minden fertőző betegségnek. Tehát a fertőzöttség számának növekedése ne ijesszen meg bennünket” – nyugtat meg mindenkit a virológus. Hozzáteszi: „Nekünk csak akkor kell tartanunk attól, hogy baj lesz, hogyha a betegek száma és az elhunytak száma is növekszik. Ez adna aggodalomra okot” – magyarázza a szakember.
Rusvai Miklós úgy véli, a minél szélesebb körű immunizálás, ha minél többen beoltatnák magukat, nagyban segítene elkerülni a negyedik hullámot. „Emellett, ha az adatok emelkedésnek indultak és a szennyvíz adatok is azt mutatják, hogy a járványhelyzet rosszabbodása várható a közeljövőben, akkor esetleg a korlátozó intézkedések némelyiket is vissza kell állítani, mint például a közterületi, a bevásárlóközpontokban és a tömegközlekedési eszközökön való maszkviselést és esetleg létszámkorlátozás a beltéri rendezvényeken”.
Ez esetszámok növekedését számos tényező befolyásolja. Ezekről is beszélt a professzor:
„A számok attól is függenek, hogy például a nyaralásokról hányan hoznak haza vírust, és milyen variánst. Hogyan alakul a gyerekek oltása az iskolaév kezdetekor, hányan lesznek már immunizálva közülük, hiszen az iskolai közösség a vírus terjedésének szempontjából megint csak egy jó terület. Tehát nagyon sok tényező befolyásolhatja a következő hetekben azt, hogy mikor és milyen számok növekedésében jelentkezik majd a negyedik hullám. De az, hogy lesz, az nagyon valószínű” – jelenti ki Rusvai Miklós. Azt azonban hozzáteszi, hogy akik már be vannak oltva, azok nagyobb biztonságban lesznek a negyedik hullámmal szemben.