Létrehozva: 2021.08.24.

Demeter Márta összebútorozott Jakab Péterrel – Megjelent a Ripost7 legújabb száma

Ezen a héten is rengeteg megdöbbentő és érdekfeszítő írás található a Ripost7-ben, melyből most egy kis ízelítőt adunk.

A Ripost7 legfrissebb számában ismét érdekfeszítő sztorik, megdöbbentő igazságok várják az olvasókat. A ma megjelenő lapból három érdekességet emelünk ki.

Demeter összebútorozott Jakabbal, van már magyar politikai prostitúció

A Facebookon derült ki Jakab Péter bejelentéséből, hogy a korábban az MSZP-ből az LMP-be átlépő Demeter Márta 2022-től a Jobbik parlamenti frakciójába ülne be.

A pártszédelgő politikus alighanem rájött, hogy a fogyó támogatottságú LMP prédapárt lett Gyurcsányék és a Jobbik számára, ezért saját karrierjét mentve ajánlkozhatott fel a „parizeres” pártelnöknek.

„Tegnap óta nincs Demeter Márta nevű párttagunk, barátunk és frakciótársunk” – közölte 2017. február 1-jén az MSZP elnöksége, miután Demeter bejelentette, átlép az LMP-be, indoklása szerint azért, mert a szocialisták nem is akarják megnyerni a soron következő választást. Demetert a zuglói szocik erős embere, Tóth Csaba és az MSZP akkori elnöke, Mesterházy Attila tolta be a párt elnökségébe és kapott a 2014-es választási listán parlamenti mandátumot hozó helyet. Időközben azonban meggyengült a támogatottsága a frakción belül, ami azzal fenyegetett, hogy a szocialistáknál maradva nem jut be a Parlamentbe.

Hogy mit mondott a parizert erősen kedvelő pártelnök Demeterről, kiderül a Ripost7 augusztus 24-én megjelenő számából.

Bevadult az LMBTQ-lobbi

Skócia a jövőben megengedi, hogy a gyerekek négyéves koruktól nemet váltsanak – akár szüleik beleegyezése, tudta nélkül is. A kormány általános iskolákra vonatkozó útmutatója szerint a nemváltásra készülő gyerekeket a tanároknak támogatniuk kell.

A skóciai általános iskolákba járó legfiatalabb gyermekek 4-5 évesek, és a skót kormányzat döntése szerint akár ők is nemet válthatnak.

Shirley-Anne Somerville skót oktatási államtitkár közölte: azokat a tanulókat, akik nemet akarnak váltani, a tanároknak támogatni kell. Vagyis a kisgyerekek bejelenthetik az iskolákban, milyen neműnek tartják magukat.

Azt is tudatták az oktatókkal, hogy nem kell tájékoztatniuk a szülőket arról, ha egy tanuló kijelenti: nemet akar változtatni – vagyis, ha Jancsiból Juliska akar lenni vagy fordítva –, a transzneműséget bemutató könyvek pedig helyet kapnak az általános és a középiskolai tananyagban – írta meg a múlt héten a dailymail.com.

Ez a könyv a szivárványcsaládokat népszerűsíti

Már óvodás kortól kezdődik az agymosás, különféle módszerekkel érzékenyítik a gyerekeket az LMBTQ-propaganda képviselői. Újabban a színeket is úgy tanítják a gyerekeknek, hogy azokat még véletlenül se kössék a klasszikus, hagyományos felfogáshoz.

Arról, hogy ezen kívül milyen megdöbbentő módon „érzékenyítik” a gyerekeket, a Ripost7 hetilap ma, vagyis augusztus 24-én megjelent számában olvashatsz.

Újjáéledt a szerelem és a hűség kastélya

A nádasdladányi Nádasdy kastély a 19. század második felében épült egy barokk kúriából, és a II. világháborúig a család székhelye volt. Aztán a tipikus magyarországi kastélysors jutott neki: nem tartották karban, tönkrement, beázott. 1993-ban nyilvánították műemlékké, de sokáig nem történt semmi. Most viszont a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében teljesen megújult. Az Ősök csarnokában például a család leghíresebb tagjainak egész alakos képmásait állították ki. Olyan neves festők munkáiról van szó, mint Benczúr Gyula, Barabás Miklós, Valentiny János és Emil Adam. A portrékon szereplő családtagok rendkívül izgalmas történetét animációs filmen mesélik el a látogatóknak maguk a szereplők az Ősök csarnoka alatti, pincei apszisban. Mutatjuk, milyen lett!

Ilyen gyönyörű lett az Ősök csarnoka

Ez pedig a gyönyörűen felújított könyvtár

További érdekességeket és gyönyörű képeket a kastélyról, illetve egyéb érdekes sztorikat a ma, augusztus 24-én megjelent Ripost7-ben találsz. Keresd az újságárusoknál és egyéb árusítóhelyeken!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast