Létrehozva: 2021.07.06.

„Jól látod, apu„ – üzent Csókay doktornak az elhunyt fia

Az idegsebész folytatásos naplóban osztja meg az igazságot a sziámi ikrek szétválasztásáról. A fia haláláról és a látomásáról is beszél.

Hamarosan kiderül a teljes igazság a sziámi ikrekről és a szétválasztó műtétjükről. Dr. Csókay András, a Honvédkórház Semmelweis-díjas idegsebésze azzal az orvosi bravúrral írta be a nevét a nemzetközi orvostörténelembe, hogy szétválasztottak egy, a fejüknél összenőtt sziámi ikerpárt. Most Csókay a fia haláláról is beszél.

Rabeja és Rukia történetét mi, magyarok is végigizgultuk, honfitársaink tízezrei imádkoztak a műtétsorozat sikeréért. A magyar orvosok végül elvégezték a kockázatos műtétet, szétválasztották az ikerpárt. Nagy nehézségek árán, de most már végre saját szülőfalujukban gyógyulhatnak az ikrek.

Fotó: Cselekvés a Kiszolgálatottakért Alapítvány

Mint ahogy a megírta, nem csak a sikerről szólt a szétválasztás, sokszor életveszélyben voltak az ikrek. A szörnyű igazságról a Mária Rádió Facebook-oldalán napló formában számol be Csókay doktor. Most, a 4. részben a fia haláláról és a látomásáról beszélt.

Fotó: Kisalföld / Baranyai Edina

„Számomra 2016-ban Medjugorje-ban indult minden. A 10 éves kisfiam tragikus halála kapcsán kapott misztikus tapasztalatokról, Jézus élményekről tanúságtételre hívtak meg, ahol elmondtam azt a Szentségimádás közben kapott látomást, melyben Marci jelent meg Jézus oldalán a kitett Eucharisztiában és közben jól hallhatóan rám szólt: „jól látod, apu” - írja a kezdetekről.

A tanúságtétel után találkozott Csókay egy nigériai atyával és megszervezték az idegsebészeti missziót Nigériában. Majd onnan ide hívott vendégorvosokat, így kapott meghívást Dakhába.

„Itt találkoztunk az ikrekkel, mivel megtudták, hogy személyemben idegsebész is van a misszióban. Ekkor kaptam az első Jézus általi tudományos szakmai útmutatást, amely megalapozta a későbbi szétválasztást.„

A napló korábbi részeiben az idegsebész elmondta, hogy véleménye szerint a hozzáértés hiánya miatt a hivatalos kommunikációban nem esett elég szó az életveszélyről és elkerülhető lett volna a műtét utáni bevérzés, mely nagymértékben befolyásolta az egyik kislány állapotát.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt a magyar sport legendás alakja

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

Undorító, mi mászott ki a boltban vett tojásból: ezután mi is egyenként törjük fel a tojásokat

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára