Létrehozva: 2021.09.23.

Brutális karambol a XIII. kerületben – mindent rögzített a fedélzeti kamera

Úgy összeütközött két autó egy XIII. kerületi kereszteződésben, hogy az egyik autó eleje felismerhetetlenné vált. A balesetet egy fedélzeti kamera rögzítette.

Durva karambol történt a főváros XIII. kerületében, a Frangepán és Teve utca kereszteződésében történt. Az esetet egy fedélzeti kamera rögzítette, a videót pedig a Bp-i Autósok Közössége osztotta meg.

Fotó: BP-i Autósok Közössége

A tapasztalatok és a Google Street View korábbi felvételei azt mutatják, hogy a fehér autónak lett volna elsőbbsége a kék autóval szemben.

A kék autó – ahogy a Budapesti Autósok Közössége is fogalmazott – elég határozott sebességgel csapódott bele a fehér autóba, ez a felvételen is jól látszik.

Valószínűleg a közlekedési szabályok betartását elmulasztó sofőr pár másodpercre az eszméletét is elveszthette, mert a karambol után még 18 másodpercig gurult tehetetlenül az autójával tovább.

A kocsinak a felismerhetetlenségig összeroncsolódott az eleje, valamint a légzsákjai kinyíltak, ezzel megelőzve a komolyabb személyi sérülést.

A videón az is látszik, miután az autó megállt, a sofőr hátramegy és kinyitja az jobb hátsó ajtót, ahol nagy valószínűséggel utazhatott még valaki.

A segítség szinte azonnal megérkezett mindkét autóhoz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek