Létrehozva: 2019.09.20.

Belefulladt a sertéstelep szennyvizébe, így bűnhődik a felelős

Rettenetes halált halt egy nő: beesett és belefulladt egy sertéstelep szennyvízülepítő aknájába. Kiderült, hogy az akna fedlapja elkorhadt, amiért a telep vezetője felelős. Felfüggesztett fogházat kapott.

Egy asszony 2016. december 3. és 14. napja között – pontosabban meg nem határozható időpontban – megjelent a sertéstelepnél, majd ismeretlen okból átmászott a telepet övező kerítésen és megközelítette az egyik szennyvízülepítő aknát. Ráállt az akna tetején található korhadt, hiányos deszkalapokra, amelyek nem bírták el a súlyát, ezért a szennyvízülepítő aknába zuhant és belefulladt az abban található folyadékba.

Bár ő mászott be a kerítésen, haláláért mégis a telep vezetőjét vonták felelősségre. D. I. feladatai közé tartozott ugyanis a telephely működtetési feltételeinek biztosítása, a telephely karbantartása, továbbá az ott dolgozó állatgondozók és karbantartók munkájának irányítása. A bíróság szerint nem gondoskodott a szennyvízülepítő aknák és fedőlapjaik biztonságáról, az aknafedő lapok állékonyságának felülvizsgálatáról, folyamatos karbantartásáról, javításáról, cseréjéről, illetve azok elkerítéséről, a beesési veszély elhárításáról, illetve a beesési veszély elhárítása érdekében figyelmeztető, biztonsági jelzések elhelyezéséről, valamint arról, hogy az aknák közelébe ne juthasson illetéktelen személy.

, Image: 102636705, License: Royalty-free, Restrictions: , Model Release: no, Credit line: Profimedia, Alamy

Ezért a Pécsi Törvényszék halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében találta bűnösnek és hat hónap fogházra ítélte, de a végrehajtást 1 évi próbaidőre felfüggesztette.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz