Létrehozva: 2021.05.29.

A soha el nem múló gyász: 28 áldozatot követelt a Hableány tragédiája

Két évvel ezelőtt történt a Hableány városnéző hajó tragédiája, a dunai hajóbalesetet mindössze heten élték túl, összesen pedig 28 ember vesztette életét a katasztrófában.

Két évvel ezelőtt, 2019. május 29-én másodpercek alatt elsüllyedt a Hableány nevű sétahajó a Parlamentnél, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A tragédiában 28-an vesztették életüket, csak hét embert sikerült kimenteni a vízből. Az áldozatok zöme koreai volt, de életét vesztette a kétfős magyar személyzet is.

A 2019. május 29-én történt hajóbaleset túlélői már másnap megszólaltak, egyikük elmondta, hogy az ütközéskor mintegy húszan a fedélzeten voltak, körülbelül tízen pedig az alsó kabinokban. Egy Jeong nevű túlélő talált egy mentőövet, és minden erejét beleadta, hogy elérje, mert tudta, hogy az élete múlik rajta. A rajta levő zsinórt egy másik ember felé dobta, így mindketten a vízfelszínen tudtak maradni, és könnyek közt nézték, ahogy a többi ember feje felbukkan és eltűnik a vízben.

A búvárok emberfeletti küzdelmet folytattak a roncsnál, semmit sem láttak, tapogatózva kellett mind közelebb kúszniuk a teljes sötétségben. Végül a tragédia után 13 nappal emelték ki a Dunából a Hableány roncsait.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább