5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

A maszkviselés már megy, a távolságtartás nem

A maszkviselés már megy, a távolságtartás nem
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 09. 18. 04:50

Ijesztő számok érkeznek nap mint nap: csütörtökön 710 új fertőzöttet jelentettek és kilenc halálesetet. Ugyanakkor az ország nem állhat le újra, ezért minden eddiginél fontosabb a járványügyi szabályok betartása. Nincs annál bosszantóbb, mint amikor a pénztárnál az ember nyakába lihegnek – különösen most!

A Ripost Budapesten nézett körül, hogyan tartják be az emberek a járványügyi szabályokat, és azt tapasztaltuk, hogy míg maszkviselés terén egyre jobb a helyzet, a távolságtartásról mintha megfeledkeztünk volna! Tavasszal fegyelmezetten tartották a felfestett vonalak kijelölte távolságot a sorban állók, most azonban ki se várják, hogy a másik ellépjen a pénztártól, a nyakában lihegnek.

Fotó: Ripost

Ezt a tapasztalatot támasztja alá az Ipsos közvéleménykutató felmérése: a maszkviselésen kívül minden területen lazult a fegyelem az első hullámhoz képest.

A maszkviselés és kézmosás megy

A maszkviselés terén jól állunk, ami részben a szabályok szigorításának köszönhető. Mint azt a Ripost írta: jobban félnek az emberek a büntetéstől, mint a vírustól, a pénzbírságok kilátásba helyezése meghozta a fegyelmet.

Fotó: Pixabay.com

Az Ipsos friss felmérése szerint az emberek 83 százaléka viseli a szájmaszkot, ami jelentős javulás a tavaszi 47 százalékos adathoz képest. A kézmosás szerepel a második helyen, az emberek 84 százaléka gyakrabban mos kezet, és 66 százalékuk nem fog kezet.

Egymás nyakában lihegnek

A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a maszkviselés mellett is szükség van a távolságtartásra a fertőzés megelőzése érdekében. A plázákban, parkokban, játszótereken és sorban álláskor azonban egymás nyakában lihegnek az emberek, alig van, ahol megtartják a távolságot egymástól.

Fotó: Csóka Ferenc / Ripost

A másfél méterre felfestett figyelmeztető csíkot sem veszik figyelembe.

Nem mondanak le a rendezvényekről

„ Amíg megengedik, addig bulizunk.„

„Már sok előre megvásárolt jegyet buktam, most, hogy lehet menni, nem mondok le a koncertekről.”

„Amíg jó idő van, szabadtéri rendezvényekre megyünk.„

Ezt mondták azok, akiket megkérdeztünk, járnak-e szórakozni járvány idején is. Ugyanezt mutatja az Ipsos felmérése: az embereknek csupán 39 százaléka mond le a rendezvényekről.

Különórákra is járnak a gyerekek

Az iskola hagyományosan kezdődött meg ősszel, aminek nagyon örültek a szülők. A gyerekeket nem tartják távol az iskola utáni, nem kötelező különóráktól sem, és a játszóterek is tele vannak. Az Ipsos felmérése szerint a szülők csupán 17 százaléka tartja távol a gyerekét a közösségi tevékenységektől. Áprilisban ez az arány 25 százalékkal nagyobb volt.

Bevásárlókocsival próbálják tartani a távolságot

Takács Sándorné: „Ráállnak az emberre, miközben vásárol! Hiába vannak felfestve a csíkok, már nem tartják be a szabályokat. Én megpróbálok távolságot tartani, kilépek a sorból vagy leszállok a buszról.

Fotó: Ripost

Nagyon sokan voltak a a 133-as buszon, de amikor felszálltam, észrevettem egy társaságot, akik söröztek, maszk nélkül beszélgettek, úgyhogy én leszálltam.”

Márkus Lászlóné Margó: „Meg van jelölve, hogy kinek hova kell állnia. Attól, hogy a szabályokon korábban lazítottak, ezeknek a jelzéseknek a jelentése nem szűnt meg! Fotó: Ripost Én a bevásárlókocsit magam mögé teszem, így nem tudnak közel jönni hozzám. Vigyázok, húzok kesztyűt és maszkot, bárhová megyek, de a távolságtartás is fontos.”

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.