INSIDER

A közlekedési szakértő sem érti, mi folyik az Üllői úton – Videó

Aggályos, ráadásul alig észrevehető matrica került az ideiglenes kerékpársávot jelző táblára, az egykori felfestés meg lekopott az Üllői úton. Totális káosz Budapest belvárosában.
  • Szerző: Ripost

Multifunkciós lett a kerékpársáv az Üllői úton vagy mi van itt? A biciklisták mellett robogók, autók és kisbuszok is használják azt.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Bár július 13-ára eltűntek a korábbi felfestések, így az ideiglenes biciklisávra semmi sem utal, a Budapesti Közlekedési Központ szerint az továbbra is kerékpáros út: „Hétfőtől a metrópótló buszok is használhatják Budapesten a nemrég kialakított Üllői úti kerékpársávot” – írták közleményükben.

Csakhogy felfestés már nem jelzi a kerékpársávot, az autósok pedig újra mind a két sávot használják. Arról sem tudnak, hogy az buszsáv lenne, hiszen nincs jelölve.

„Zárt kerékpársávban nem haladhat jármű”

– közölte a -tal Pausz Ferenc közlekedési szakértő. Hozzátette: „Előfordul, hogy az autóbuszok és a biciklisták is egy sávban haladnak, ám ezekben az esetekben a már meglévő buszsávba engedik be a kerékpárosokat. Ennek fordítottjáról azonban még nem hallottam.”

A közös használatú sávot a szakember szerint egy kék alapú, busz és kerékpár piktogrammal ellátott táblával, valamint a buszsáv és a kerékpársáv felfestésével kell kijelölni. Csakhogy az Üllői úton ilyen nincs.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?