Létrehozva: 2019.08.14.

A gyilkosságtól sem riadhat vissza a 11 éves csepeli kislány csábítója

Nem követett el bűncselekményt, így nem lehet eljárást indítani az ellen a szlovák fiatal ellen, aki elcsalta otthonról a 11 éves N. Dorottyát. A magát fiúnak kiadó lány azóta is üldözi szerelmével a csepeli kislányt, ami a szakértők szerint aggodalomra ad okot.

 

N. Dorottya szülei feljelentést tettek, de nem indul nyomozás az ellen a kamasz ellen, aki múlt hétvégén elcsalta a 11 éves kislányukat. Mint a Ripost megírta, a csábítóról később kiderült, hogy maga is lány, és számos dologban hazudott.

„A rendőrségen azt mondták, mivel nem sérült meg senki, és Dorottya magától ment el otthonról, nem tudnak büntetőeljárást indítani„ – mondta a Ripost-nak Nagy Brigitta, Dorottya nagynénje. „A másik gyerekért egy férfi jött, adott neki két nagy pofont, majd távoztak.”

Dorottya otthon elmesélte, mi történt, miután megszöktek. A két gyerek csütörtök délelőtt a Westendben találkozott. Dorottya úgy tudta, társa fiú, és szlovákiai szüleihez tartanak Érsekújvárra. Miután keresni kezdték őket, mégis Pécsnek indultak, a kislánynak azt mondta a társa, hogy Szerbiába tartanak, egy pincébe. Kiderült, hogy a csábítónál kötegnyi euró és sok gyógyszer is volt. Útközben Dorottya nevében üzeneteket küldött az ismerőseinek, tele hazugságokkal. A család szerint a lányt kereső poszt alatt is feltűntek hozzászólások, miszerint jó helyen van a kislány, nem kell őt keresni.

N. Dorottyát megviselték a történtek

„Nem kaptunk választ arra, honnan volt ennyi pénze, és milyen gyógyszerek voltak nála. Próbáltuk a szüleivel felvenni a kapcsolatot, de a megadott szám ki van kapcsolva” – mondta Brigitta. „A legszörnyűbb, hogy Dorottyának írogat, azt bizonygatja, hogy ő tényleg fiú, és a bocsánatáért könyörög. Féltjük a kislányt. Most mindig van vele valaki, de mi lesz később?”

A szülők félelme Csehák Hajnalka ifjúsági pszichológus szerint sem alaptalan.

„A transzneműség nem olyan ritka, mint gondoljuk, de nem ez a legnagyobb gond, hanem az, hogy a szlovákiai gyerek a történtek ellenére keresi a kapcsolatot a kislánnyal.

Ez beteges, rögeszmés ragaszkodásra utal”

– véli a szakértő. „Jobb, ha a szülők távol tartják tőle a lányukat, másként tragédia is történhet.”

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

ripost.hu

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!