Létrehozva: 2017.11.17.

A balástyai férfit elbűvölte, amit a nádasban látott

Az okozott neki élvezetet, ha az égõ tüzet nézhette, ezért az egyik helybéli asszonyra gyújtotta a házát álmában.

10 év börtönre ítélte pénteken a Szegedi Ítélőtábla a balástyai gyújtogatót, aki először a környékbeli nádasokat gyújtotta fel, majd lakóházak tetőszerkezetét is. 

A férfi korábban több alkalommal gyújtogatott ok nélkül, mert a tűz látványa teljesen elbűvölte. 

2014. március 5-én 10 óra előtt Balástya külterületén meggyújtotta a környékbeli nádast, ami mintegy 200 négyzetméteres területen kapott lángra, elégett 20 mázsa nyárfa és 60 mázsa akácfa.

Ezután többször is gyújtogatott a környékbeli területeken, amerre csak járt, ezzel összesen 131 ezer forintnyi kárt okozott. Ennek ellenére másutt folytatta tovább a gyújtogatást. A tűz eloltásához minden alkalommal a tűzoltóságot kellett riasztani.

Nem volt elég, áttért a lakóházakra

Először a saját házától 300 méterre lévő balástyai ház udvarán lévő melléképület nádtetejét gyújtotta meg. A rongálási kár meghaladta a másfél millió forintot. Az épületben felrobbant a gázpalack. 

Mivel akkor valamiért nem nézte végig, hogyan ég le az épület, elhatározta: felgyújtja a főépületet is.

Bár tudta, hogy az ott lakó 84 éves asszony ilyenkor már alszik, és a főépületben egy gázpalackot is tárol, ennek ellenére meggyújtotta az épület nádtetejét. A gyújtogató hazabiciklizett, és a teraszról csodálta, hogy az egész tetőszerkezet lángokban áll. 

Az idős asszonynak végül sikerült kimenekülnie a házból és a tüzet eloltották, de az épület teljesen használhatatlanná vált, 8,7 millió fontos kárt okozott a tulajdonosnak. 

Saját szülei házában is gyújtogatott

A férfi, hogy elterelje magáról a gyanút, a szülei házának a melléképületében meggyújtott 4 köbméter tűzifát. 

Az elsőfokú ítélethez képest annyi enyhítést kapott, hogy nem fegyházban, hanem börtönben kell letöltenie a büntetést. 

 

 

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Özönlenek a rendőrautók a McDonald'shoz: holttestet jelentettek be

mandiner.hu

Dedó a köbön: Mráz Ágoston Sámuel nevével viccelődött Magyar Péter

ripost.hu

„A kilátástalanság, a kérdés, mi lesz velem” - Megmérgezték, megvakult a Házasság első látásra szereplője

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lövésre riadtak egy csendes budapesti utca lakói, Majka "barátja" rántott fegyvert az otthonában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Lehallgat a Google, a szakértő elárulta, hogy védheted ki!

INSIDER

Együttműködési megállapodást kötött a Gondosóra Program és a gyógyszerészkamara

INSIDER

Figyelmeztetést adott ki az állatorvos: ez a négy kerti növény halálos a kutyákra

INSIDER

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható