Létrehozva: 2020.04.09.

63 fertőzött közül szökött ki a Pesti Úti Idősek otthonából a trafikba

Ki-be járnak a szkafanderes orvosok, már négyen elhunytak az intézményben, de Pista bácsi simán ki tudott szökni cigiért a fertőzöttek közül.

Szerda délelőtt a Bors tudósítójának szeme láttára tért vissza egy szökevény éppen a Pesti úti Idősek otthonába, aki a tiltás ellenére nemes egyszerűséggel kisétált az intézményből, hogy cigit vegyen magának. „Vannak fekvőbetegek és ilyen kijárkálók is, mint én” – közölte a megdöbbentő tényt a férfi, aki azt mondja, ő nem fél a vírustól, és egyébként is jól elvan benn. Csak a trafikba szökik ki néha. „Cigiért mentem, negyedórát lehettem csak távol. A vírustól nem félek, többszöri für­dés­sel védekezem, a vécéhasználat után pedig fertőtlenítőt is használok” - magyarázott a férfi távollétéről. Bár a kapunál biztonsági őr ül, a lap úgy tudja, a férfi egy másik kapun keresztül ment ki az intézményből.

Fotó: Bors, Vaskó Tamás

Az idős férfi állítja: ő nem találkozott bent koronavírusos lakóval, a fertőzötteket teljesen elszeparálták. Pista bácsit nem engedték rögtön vissza, a bezárt nagykapu előtt kellett bő egy órán át várakoznia. Kicsit később szkafanderes mentősök és a járványügyi hatóságok kocsija hajtott ki szirénázva az udvarról, utána pedig két civil ruhás férfi jelent meg, akik a Bors munkatársának elmondták, hogy édesapjuk elhunyt az otthonban, de azt egyelőre nem tudják, hogy a koronavírus miatt vagy sem.

A Bors megkeresésére a Budapest Főváros Polgármesteri Hivatala közölte: március 8-a óta látogatási és intézmény-elhagyási tilalom, illetve azonnali felvételi zárlat került elrendelésre.„Az idősotthonok teljes területén fokozott fertőtlenítési eljárást folytatnak” – nyilatkozta Kertész Péter sajtóreferens a lapnak. Azt is megkérdezték, hogy a tilalom ellenére hogyan tudott kiszökni egy lakó, milyen vizsgálatokat végeznek el a visszaengedésekor, s lesz-e valamilyen következménye a tettének, de eddig ezekre nem kaptak választ.

A Fidesz-KDNP fővárosi frakciója felszólítja Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy azonnal intézkedjen a Pesti Úti Idősek Otthona lakóinak védelmében. „Mindez nem történhetett volna meg, ha a Fővárosi Önkormányzat a kezdetektől fogva betartja és végrehajtja azokat az utasításokat és útmutatásokat, amelyeket a hatóságok az önkormányzatok részére kiadtak. Úgy tudni, semmilyen intézkedés nem történt még az utóbbi napokban sem, amikor már értesülni lehetett a fertőzöttekről. Súlyos mulasztások történtek Karácsonyék részéről, ezzel veszélyeztetik az idősek otthona lakóinak életét és az őket ellátó dolgozók egészségét” – jelentette ki az otthon előtt tartott sajtótájékoztatóján Pintér Gábor, a közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának tagja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább