Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.10.02.

1 millió forintot kap, aki megtalálja az eltűnt tanárnőt

Végső elkeseredésükben 1 millió forint nyomravezetői díjat ajánlottak fel az egy hónappal ezelőtt eltűnt Kovács Marietta hozzátartozói annak, aki megtalálja az Alzheimer-kórban szenvedő nőt. Az asszony Miskolcon tűnt el, ahol párjával voltak éppen családlátogatáson.

Kovács Marietta élettársa, Tóth István és a nő családja sehol nem találja az asszonyt. Az idő fogy, de érdemi információt még nem kaptak. Ezért elhatározták, hogy bárki, aki segíteni tud megtalálni a nőt, 1 millió forintos nyomravezetői díjat kap.

Tóth István és párja, Marietta. A férfi mindent megtesz, hogy előkerüljön szerelme (Olvasói fotó)

Beszélgetés közben kisétált a szobából

A 60 éves nő egy hónappal ezelőtt, egy, Miskolc külvárosában lévő házból tűnt el, ahol párjával családlátogatáson voltak. Egyszer csak kisétált a szobából, ahol a családtagokkal beszélgettek, és azóta nem találják.

„Unatkozott, azt mondta kimegy, jár egyet a kertben. Mikor már egy órája nem jött vissza, a keresésére indultam, de a házban és a környékén már nem találtam. Azonnal autóba pattantam és keresni kezdtem, de besötétedett, így értesítettük a rendőrséget, akik hajnali 2 óráig fésülték át a területet, eredmény nélkül” – kezdte Marietta eltűnésének körülményeit sorolni István.

Mariettáért nagyon aggódik a családja.

Kutyákkal is keresték

„Másnap kutyás keresők is a nyomába eredtek, de sajnos nem jártak eredménnyel, pedig nagyon lelkiismeretesen keresték. Marietta pedagógus volt Százhalombattán, de még ide Miskolcra is eljöttek keresni a volt tanítványai és kollégái is. Több mint húszan gyűltek össze, ami nagyon megható volt” – mesélte István,

Útközben segítséget kért Marietta

Az asszony élettársa azt is elmondta a Ripost-nak, hogy a pincesoron, ami nem messze van a családi házuktól, egy hölgy találkozott Mariettával, aki útba igazítást, segítséget kért tőle.

„A nő elmondta, hogy nem tűnt betegek a párom, így csak simán útba igazította. Ezért nem is tudom okolni, mert a betegsége egyébként még nem olyan súlyos és feltűnő. A közelben egyébként van erdő is és bányató, azokat is átkutatták, de nem találtak semmit a rendőrök. Bár egy hónap eltelt, bízom benne, hogy valahol meglesz. Ezért is ajánlottunk fel egymillió forintos nyomravezetői díjat, ugyanis nagyon hiányzik” – mondta megtörten István.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát