Létrehozva: 2019.12.19.

Miért hallgat Gyurcsány Ferenc a DK pornóbotrányáról?

A Demokratikus Koalíció elnöke ugyan tegnap szűkszavúan megszólalt az alsógatyás képekkel kapcsolatban, a pornográf fotókról mélyen hallgat.

Gyurcsány Ferenc szerdán azt találta mondani Gréczy Zsolt alsógatyás fotói láttán, hogy a zaklatás onnantól közügy, ha bebizonyítják a vádakat, ezért ő óvatosan fogalmaz.

Fotó: mti

Akkor azonban még nem tudhatta, hogy a DK szóvivőjének neve elhallgatását kérő áldozata folytatja felkavaró történetét és közzéteszi azokat a gusztustalan, pornográf tartalmú fotókat, amiket Gréczy küldött neki, hogy szexre csábítsa. Többek között a meztelen nemi szervéről.

Gyurcsány eddig mélyen hallgat a gyomorforgató részletekről, egyetlen szóval sem kommentálta a Gréczy aberráltságát bizonyító, durván korhatáros fotókat. De miért nem? Talán ezután ez lesz a módi a Demokratikus Koalíció háza táján?

Csendben maradnak és mindent a szőnyeg alá söpörnek? Gyurcsányon mindenesetre nagy a nyomás, hiszen ha továbbra sem szólal meg az ügyben, azzal önkéntelenül is a védelmébe veszi perverz bizalmasát, akit azonnal száműzni kéne a közéletből.

Egyszer és mindenkorra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-