Létrehozva: 2020.07.15.

Emberölés miatt jelentette fel az MSZP álmentősét Demcsák nevelt fia

Több ember sérelmére elkövetett gondatlan emberölés alapos gyanúja miatt tett feljelentést Horváth Leon. Az ügyben nyomozás folyik.

Több ember sérelmére elkövetett gondatlan emberölés alapos gyanúja miatt tett feljelentést Horváth Leon, Demcsák Zsuzsa műsorvezető nevelt fia. Úgy gondolja ugyanis, hogy ha az MSZP lejárató videóján szereplő nő valóban végzettség nélkül ápolt tíz embert, akik közül kilencen meghaltak, akkor a szakszerűtlen ápolás hozzájárulhatott a halálukhoz. A Készenléti Rendőrség már nyomoz a nő ügyében.

Személyes felháborodása vezette, amikor megtette a feljelentést Németh Athina ellen a műsorvezető nevelt fia, a 22 éves Horváth Leon.

Ha tényleg ápolt betegeket képzettség nélkül, azzal okozhatta a halálukat

„Két eset lehetséges. Vagy hazudott az asszony, és akkor egyértelműen rémhíreket terjesztett, amikor azt állította, hogy a kórházak kiürítése miatt halt meg a kezei között tíz ápoltjából kilenc, vagy igazat mondott, ebben az esetben pedig felmerül, hogy éppen ő okozhatta a betegek halálát, mert képzettség nélkül vállalta az ápolásukat” – indokolta a Ripost-nak a lépését a fiú. Horváth Leon azt mondja, igazságérzetét mélyen sérti Németh Athina viselkedése és az, ahogyan az MSZP megpróbált ebből politikai tőkét kovácsolni.

Lánya azt állítja, hogy Németh Athina egy megrögzött hazudozó
Fotó: ripost

Rémhírterjesztés miatt is folyik a nyomozás

Mint arról korábban beszámoltunk, június elején tört ki a botrány, amikor Korózs Lajos, a szocialisták országgyűlési képviselője feltöltött egy videót Facebook-oldalára, amelyben megjelent Németh Athina is. A nő mentőtisztnek szólíttatta magát és azt állította, hogy a járványügyi intézkedések miatt a kórházakból kikerült betegek közül tízet ő ápolt, akik közül kilencen meghaltak. Az asszonyról hamarosan kiderült, hogy sem az Országos Mentőszolgálat, sem a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, sem az Állami Egészségügyi Ellátóközpont nyilvántartásában nem szerepel, sőt az általa megnevezett Szamaritánus Mentőszolgálat is határozottan cáfolta, hogy a hölgy valaha is dolgozott volna náluk. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma rémhírterjesztés miatt már ekkor büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettes ellen, mert az állítások, valamint az, hogy a nyilatkozó személy „mentőtisztként” fogalmazta meg őket, súlyosan sértették az egészségügy egész szervezetrendszerét, sárba rántva az egészségügyi dolgozók szakmai becsületét.

Teljes körűen kivizsgálják, pontosan mi történt

„Én és az általam megbízott ügyvédek úgy gondoljuk, felmerül a gondatlan emberölés alapos gyanúja is. Ezt az asszonyt korábban már elítélték kuruzslás vádjával, ennek alapján felmerül, hogy összefüggés van a halálesetek és a szakszerűtlen ápolás között, amennyiben egyáltalán voltak ápoltjai” – folytatta Leon. „Én csak azt szeretném, ha mindenképpen kiderülne az igazság ezzel kapcsolatban. Az pedig egyenesen gyomorforgató, hogy egy párt a járványügyi helyzetet és beteg embereket használ fel gátlástalanul a politikai céljai érdekében. Az a célom, hogy őket is felelősségre vonják, ennek érdekében ügyvédeimmel folytatjuk a munkát, készülnek a további beadványok”- tette hozzá a fiatal fiú, aki a Fővárosi Főügyészségen nyújtotta be feljelentését.

- A hivatkozott feljelentés megérkezett, azt elbírálás végett továbbítottuk a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodához – válaszolta a Ripost kérdésére a Fővárosi Főügyészség.

A nyomozó hatóság pedig arról értesítette a feljelentőt, hogy „a beadványként kezelt feljelentésében említett cselekmények alapján hatóságunknál büntetőeljárás van folyamatban, amelynek keretében a tényállás teljes körű vizsgálata folyik”.

 

A baloldal eszközévé vált az ikerpár Németh Athina a botrány kirobbanása után úgy nyilatkozott: nem ő kereste meg az MSZP-t, hanem a párt vezetői keresték meg őt egy bejegyzése alapján és mondatták vele videóra azt, amit később nyilvánosságra hoztak. Ezt követően ikertestvére, Németh Károly segítségével próbálták lejáratni a kormányzatot, azt állítva, hogy „megtagadták egy koronavírus-tesztelő csodagép magyarországi forgalmazását” és az MSZP azonnal korrupciót kiáltott, mondván, hogy az egészségügyi kormányzat „a drágább tesztelő eszközöket szerezte be”. Később kiderült: Németh Károly nyugdíjas tornatanár, és mindössze az Emberi Erőforrások Minisztériumának központi telefonszámán hagyott egy üzenetet „a svájci csodagépről”. Az ő esetében is felmerül a büntetőjogi felelősség kérdése.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

mandiner.hu

Bejelentette az ukrán miniszterelnök: Lengyelországgal közös fegyvergyárak létesítését tervezik

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett