Létrehozva: 2021.08.24.

Három napon múlt a kis Olivér élete: fogzásnak hitték a kétféle leukémia tüneteit

Ha az édesanya beletörődött volna az első diagnózisba, a 15 hónapos kisfiú drámaian rövid időn belül a kezei között halt volna meg. Ám az anyai szív megérezte, hogy nagyobb a baj.

Olivér még csak 15 hónapos, de már most élete harcát vívja a leukémia két fajtájával is. A kisfiú hónapok óta a miskolci kórházban van édesanyjával, ahol rendszeresen kemoterápiás kezelést kap. A család kálváriájáról Olivér édesapja mesélt a Blikknek.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay.com)

„Márciusában kezdődtek Olivér furcsa tünetei. Már az ágy mellett kapaszkodva kezdett járni, amikor is napról napra egyre gyengébb lett. Az ínye begyulladt és vérzett, így elvittük az ügyeletre, ahol azt javasolta a doktor úr, hogy vigyük el fogorvoshoz is. „A gyermek így fogzik”mondta a fogorvos, majd felírt egy gyulladáscsökkentőt. Olivér azonban egyre sápadtabb lett, hozzá se tudtunk érni, mert fájtak a kezei, lábai. Az édesanyja, Zsanett egyszer csak azt mondta nekem, Olivért most azonnal vigyük be a miskolci sürgősségire, mert nagy baj lesz” – kezdte a lapnak az apuka, Dányi Zoltán.

Majd hozzátette:

„Az orvos azt mondta, ha három nappal később visszük be, nem kizárt, hogy örökre elaludt volna mellettünk”

A lap azt írja: Olivéren csontvelővizsgálatot végeztek, aminek az eredménye azt mutatta, hogy kétfajta leukémiája van. Bár az egyik viszonylag könnyen orvosolható, a másik kezelése akár 4-5 évet is igénybe vehet.

A kisfiú hónapok óta kórházban van az édesanyjával, folyamatosan kemoterápiát kap. Két hétig az intenzíven volt, elkapta a rotavírust, aztán a bárányhimlőt is – derül ki az édesapa szavaiból, aki most éjjel-nappal azért dolgozik, hogy otthonukban kialakítson egy steril szobát, ahol ápolhatják majd Olivért, ha végre elhagyhatja a kórházat, miután októberben átesik a csontvelő-átültetésen, ami elindíthatja a gyógyulás útján.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat