Létrehozva: 2019.10.10.

Rékasi Károly önös érdekből indul ellenzéki képviselőként?

Sokan úgy vélik a soroksári Molnár-szigeten, hogy Rékasi Károly önös érdekből jelöltette magát ellenzéki képviselőként. A színész ugyanis jóval nagyobb házat épített, mint ahogy azt lehetővé tennék a jogszabályok. Az ott élők szerint, ha a színész bejut a képviselő-testületbe, a hatalmat arra használja majd fel, hogy kibújjon a szabályok alól.

.A soroksári Molnár-szigeten mindenki arról beszél: Rékasi Károly vélhetően önös érdekből indult ellenzéki képviselőjelöltként.

Fotó: Ripost

A színész nemrég egy Duna-parti luxusházat épített párjával, ám szemmel láthatóan nem érdekelte, hogy Soroksáron milyen szabályok vannak érvényben.

Vélhetően Rékasi ezért viselkedik szinte paranoiásként. Az ott élők szerint minden idegen embert lefotóz, telefonnal felvesz, mert azt hiszi, hogy a hatóság emberei.

Nos, a Tények felvételén jól látszik: valóban van mit rejtegetnie. A fotók is ezt erősítik meg: a színész bőven meghaladta az üdülőre vonatkozó 15 százalékos beépíthetőséget, ami azzal jár, hogy akár kötelezhetik arra, hogy bontsa vissza az épületet.

Az ott élők arról beszélnek, hogy Rékasi azért jelöltette magát Soroksáron önkormányzati képviselőnek, hogy ha megválasztják, kibújhasson a szabályok alól. Ha ugyanis bejut a testületbe, akkor akár azt is elérheti, hogy ne kelljen bontani a suttyomban épített fél házat.

„Körbe lehet sétálni a környéken, így látszik, hogy ki mennyire építi be a telkét. Van, aki nem tartja be a szabályokat, és van, aki igen… Az egyik új lakó, Rékasi Károly szemmel láthatóan azok közé tartozik, aki szinte teljesen beépítette a telkét. Miért érzi egy ilyen ember azt, hogy rá nem vonatkoznak a szabályok? Nos, ezt tőle tessék megkérdezni…”

– mondta háborogva az egyik szomszéd, aki szerint Rékasi vélhetően azért indul az önkormányzati választáson, hogy utólag módosítani tudja a helyi rendeletet és így megússza a bontást.

„A sajtóban azt olvastuk, hogy a balesete óta nincs pénze. Tessék megnézni ezt a házat…” – mondta lapunknak egy másik lakó.

„Biztos a képviselői fizetés kell neki, mert egyáltalán nem ismeri a környéket, sem az itt élőket.

„Amikor elkezdte a kampányát, széles mosollyal körbefutott az utcában. De később, amikor az egyik szomszéd már egy konkrét problémáival ment oda hozzá, elhajtotta és azt mondta neki: nem ér rá, mert szöveget tanul… Ilyen ember akar képviselő lenni?”

– tárta szét a karját egy másik helybéli, aki bízik abban, hogy a színész nem forgatja fel az ott élők nyugalmát. És bár Rékasinak nem kívánnak rosszat, arra kérik, képviselőség helyett inkább csöndben illeszkedjen be a szomszédságba.

„A Molnár-szigeti Baráti Kör elnökségét több itt lakó is azzal kereste meg, szeretnék, ha szorgalmaznánk a következő önkormányzati testületnél, hogy tegyék lehetővé a 15 százaléknál nagyobb beépítést. A legtöbben be is tartják ezt az építkezési szabályt. A környéken élőket viszont nagyon zavarja, hogy míg valaki szinte teljesen beépíti a telkét, mások nem kapnak ilyen mértékű építési engedélyt. Ez egyszerűen elfogadhatatlan” – mondta a RIPOST- nak Joó Lajos elnökségi tag.

origo.hu

Orbán Viktor telefonon tárgyalt az ukrán elnökkel

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

ripost.hu

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból

POLITIK

V. Naszályi Márta saját kezűleg leragasztotta fideszes ellenfele plakátját

POLITIK

Hszi Csin-ping: Immár hetvenöt éve jó barátok vagyunk Magyarországgal