BOZÓT

Karácsony megírta a Facebookon, hogy már nem ő A Gyurcsány Show főszereplője

Egy kiszivárgott, párttársainak írt Karácsony-levélből kiderül, a főpolgármester Márki-Zayt fogja támogatni az előválasztás második fordulójában.
  • Szerző: Ripost

Karácsony Gergely a Párbeszéd tagjainak írt levelében, amelyet az Újrakezdés nevű párbeszédes Facebook-csoportba posztolt, úgy fogalmaz, „nagy dolgokat értek el az előválasztáson, a párt megkerülhetetlen tagja lesz a következő kormánynak. Ugyanakkor a második fordulót nem tudják megnyerni, mert három ellenfelük van egyszerre: a Fidesz, a DK és az ellenzékkel is elégedetlen (részben joggal elégedetlen) ellenzéki világ, aki most Márki-Zay Péterben találta meg a vezetőjét” – állítja. A főpolgármester úgy véli, a hódmezővásárhelyi riválisa átütötte az üvegplafont – írja a Mandiner.

A levélből sugárzik, hogy kamuzik a főpolgármester, ahelyett, hogy leírná, hogy elvették tőle a Gyurcsány Show főszerepét, mert nem hozta a megfelelő számokat, megpróbál ideológiát csempészni a történtekbe.

Karácsony kikerült a főszereplők közül

Karácsony kikerült a főszereplők közül (Fotó: YouTube)

Karácsony kijelentette, ő nem tudja megnyerni az előválasztást, Dobrev Klára igen, viszont a DK jelöltje nem képes legyőzni Orbán Viktort. S azzal folytatta, hogy Márki-Zay meg tudja nyerni az előválasztást, ha ő melléáll, és meg tudja verni Orbán Viktort, ezért áll most mellé.

„Ez most a haza érdeke” – fogalmazott, és mindenkit igyekezett megnyugtatni, hogy nem tűnik el, sőt. Azzal zárja a levelét a főpolgármester, hogy tudja, csalódást okoz sokaknak, de kéri, hogy bízzanak benne, így lesz a legjobb mindnyájuknak.

Valószínűleg ezt a stand-upot adja majd elő a Márki-Zay-jal közös sajtótájékoztatóján is, ami a vártnál egy órával később kezdődik. Feltehetően azért, mert a fővárosi dugó- és tömegközlekedés-helyzetben sem ők, sem az újságírók nem értek volna oda időben.

Bye bye, Kalácsony Gelgely!

Fotó: Mandiner

Karácsony Gergely bukott politikus, akinek innentől fogva semmilyen politikai súlya nem lesz – reagált Deák Dániel arra, hogy a főpolgármester tegnap lemondott a miniszterelnök-jelöltségről. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint Gyurcsány Ferenc előtt most már szabad az út, teljes egészében bedarálhatja a baloldalt. A Fidesz kampánya emellett rendkívül sikeresnek bizonyult, hiszen már az előválasztás második fordulója előtt elbukott a „Stop Gyurcsány! Stop Karácsony!” kampány egyik főszereplője.

Karácsony Gergely teljesen leamortizálódott, elveszítette a támogatottságát – jelentette ki a Magyar Nemzetnek a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Ennek három oka van: a csapnivaló főpolgármesteri tevékenysége; a hazugságspirál, amibe belekerült a nyelvtudása és az iskolai végzettsége kapcsán; illetve az elhibázott kampánya – sorolta Deák Dániel.

Gyurcsány ismét nyeregben

Hiába volt korábban a hat balliberális párt között egy megállapodás arról, hogy Karácsony Gergely lesz majd a közös miniszterelnök-jelölt, egyszerűen már annyira lerombolta a támogatottságát, hogy Gyurcsány Ferenc és a többi balliberális párt nem tudta őt tovább a kirakatban tartani – véli Deák. Innentől kezdve életbe lépett a B-terv, Karácsony Gergely helyett most azt a Márki-Zay Pétert tolták előtérbe, aki majd eljátssza a korábban Karácsonynak szánt szerepet.

Gyurcsány Ferencnek ez a helyzet továbbra is rendkívül kényelmes: a legszorosabb szövetségese és felesége, Dobrev Klára mellett egy olyan jelölt áll Márki-Zay Péter személyében, akinek nincsen országos pártja, várhatóan nem lesz frakciója, így pillanatok alatt el tudják tüntetni a térfélről, például egy konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal.

A vezető elemző emlékeztet: ez az a terv, amit Medgyessy Péter esetében is láttunk 2004-ben: őt úgy tudta megpuccsolni Gyurcsány, hogy egy párt állt mögötte, Márki-Zay esetében azonban még ez a helyzet sem áll fenn. Tovább erősíti Gyurcsány pozícióját, hogy várhatóan neki lesz a legnagyobb frakciója, így frakcióvezetőként minden egyes döntését érvényesíteni tudná egy olyan gyenge miniszterelnök mellett, mint Márki-Zay Péter.

Deák Dániel hozzáteszi: természetesen mindez csak fikció, hiszen jelen helyzetben egyáltalán nincs esélye a baloldalnak a győzelemre, ráadásul az elmúlt napok komikus jelenetei során még azok is elbizonytalanodtak, akik az előválasztás első fordulójában még részt vettek. Emiatt a második fordulóban mindenképpen alacsonyabb részvétel várható.

Tudatos tönkretétel?

Karácsony Gergely egy bukott politikus, akinek innentől kezdve semmilyen politikai súlya nem lesz – hangsúlyozza az elemző, aki szerint a kialakult helyzet Gyurcsánynak ugyancsak kedvező, hiszen Fekete-Győr András és Jakab Péter után egy újabb, korábban meghatározó szereplővel számolt le a baloldalon.

Így Gyurcsánynak szabad az út, teljes mértékben bedarálhatja a baloldalt. Az is elképzelhető, hogy Gyurcsány nem is kormányzati szerepre, hanem az ellenzékben maradásra készül, hiszen így minden pártot maga alá gyűrhet majd 2022-ben, gyakorlatilag semmilyen ellenállásba nem ütközik többé.

Deák Dánielt arról is kérdeztük, mi állhat a Demokratikus Koalícióhoz szorosan köthető Gál J. Zoltán, Karácsony Gergely kampányfőnökének hirtelen lemondása mögött. Az elemző kifejtette, Gál J. Zoltán Gyurcsány bizalmi embere volt, a főpolgármester miniszterelnök-jelölti kampányát irányította, amely azonban csapnivalóra sikerült. Ebből fakadóan felmerül a gyanú, hogy Gyurcsány tudatosan tette tönkre Gál J. Zoltánon keresztül a főpolgármester kampányát, hogy így számoljon le vele. Ezt nem lehet tudni, de egy biztos: Gál J. Zoltán, mint aki jól végezte a dolgát, elhagyta a fedélzetet – fogalmazott Deák.

Hozzátette: a baloldalon ez nem meglepő fordulat egyébként, ugyanis szinte napra pontosan, négy éve Botka László is ekkor jelentette be a visszalépését. Ez jól mutatja, hogy egy kormányzásképtelen politikai alakulatról van szó, ahol nincsenek olyan meghatározó arcok, akik kitartóan, egy eltervezett stratégia alapján tudnának politizálni. A most kialakult helyzet is azt jelzi a választóknak, hogy a baloldalra nem lehet rábízni az ország irányítását, hiszen csak marakodni tudnak.

A baloldal új bábja

Deák Dániel úgy véli, a Fidesz kampánya rendkívül sikeresnek bizonyult, hiszen már az előválasztás második fordulója előtt elbukott a „Stop Gyurcsány! Stop Karácsony!” kampány egyik főszereplője. Gyurcsány Ferenc nem meri ugyan saját maga elvállalni a miniszterelnök-jelölti pozíciót – 2006 óta nem méretteti meg magát választáson –, így ezúttal Márki-Zay Pétert tolná maga elé. Vélhetően a Fidesz egy hasonló kampánystratégiával győzni tud Márki-Zay Péterrel és Dobrev Klárával szemben is – zárta az elemző.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Kókuszkocka, ami nem száraz hatású
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?