Létrehozva: 2020.04.02.

Ilyen most a fővárosi közlekedés, Karácsony emberéletekkel játszik – Videó!

Csütörtök reggel már a főpolgármester is beismerte: újra nagyot hibáztak! A szerdai káosz után csütörtök reggel is azt érezhették a munkába igyekvők, hogy megint az egészségükkel, az életükkel játszanak. Karácsony újra csak ígérget.

Megmutatjuk, hogy a szerdai káosz után mi játszódott le csütörtök reggel a fővárosban. Hiába ígértek járatsűrítést, az utasoknak tömött közlekedési eszközökre kellett felszállniuk.

Az utazók a buszokon, a villamosokon és a metrókon is ugyanazt tapasztalták, mint szerdán.

Egyelőre újra ígéret maradt a járatsűrítés, miközben autóval sem lehet ingyenesen parkolni a fővárosban. Bécsben rögtön a járvány elején eltörölték a parkolási zónákat, Karácsony Gergely viszont még mindig azt mantrázza, hogy káoszt okozna a parkolás eltörlése. Még az egészségügyi dolgozóknak sincs ingyenes parkolás több mint három héttel a veszélyhelyzet kihirdetése után!

Ugyanakkor az országos tiszti főorvos a járványügyi tájékoztató során kitért arra, hogy aki csak teheti, inkább autóba üljön, és ha mégis a tömegközlekedésre kényszerül, akkor ne tartózkodjon sokáig a megállóban. De hogyan, ha fél óra is eltelik, mire jön egy jármű?

A főpolgármester emberéletekkel játszik, amikor sem az autós, sem a közösségi közlekedésben nem teszi lehetővé, hogy a fővárosiak betartsák a járványügyi szakemberek tanácsát!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-